Bravó, Dunaferr!

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2004.03.14. 23:09
Címkék
Hatalmas lépést tett az elődöntőbe jutásért a női Bajnokok Ligájában a Dunaferr, miután Podgoricán győzött a szerb-montenegrói Buducsnoszt ellen.
Női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés
Buducsnoszt Podgorica–Dunaferr 26–31 (10–17)
Podgorica, 6000 néző.
Legjobb dobók: Knezevics 13, Kollakovics 6, ill. Ferling 9, Radulovics 7, Nagy I. 6, Kulcsár 4.
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
Kiállítások: 6, ill. 18 perc

Bátran mondható, hogy a női Bajnokok Ligája-forduló legnagyobb szenzációját szolgáltatta a Dunaferr azzal, hogy idegenben is ilyen magabiztosan verte a Podgoricát. Az első gólt még a hazaiak dobták, de többet nem is vezetett a Buducsnoszt – végig uralta a meccset a Dunaferr, esélyt sem adva ellenfelének. Volt, hogy kilenc góllal is vezetett a magyar együttes, végül öttel zártak. Pálinger és Radulovics volt a magyar csapat két vezéregyénisége, de valamennyi pályára lépett újvárosi játékos dicséretet érdemel produkciójáért. Kiss Szilárd saját bevallása szerint a mérkőzés napjának reggelén találta ki a hatos védőfalat, amellyel még saját játékosait is meglepte, hát még az ellenfelet, aki nem is tudott mit kezdeni ezzel a dunaújvárosi fegyverrel. Fantasztikus hangulatban zajlott a találkozó, amelyen a Dunaferr gyakorlatilag már eldöntötte a továbbjutást, de azért a szombati újvárosi visszavágót sem veheti félvállról.

Mestermérleg
Alekszandr Panov (Buducsnoszt):
Pálinger védései megbabonázták a csapatomat. Nem tudtunk kibontakozni, csak görcsösen futottunk az eredmény után, de képtelenek voltunk ledolgozni a hátrányt.
Kiss Szilárd: Nagy fegyverténynek tartom a győzelmet, ez a csapat diadala volt!

További BL-eredmények
Legfrissebb hírek

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
2 perce

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
9 perce

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
40 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
44 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
1 órája

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
1 órája

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája