BL-negyeddöntő: csak tíz éven felülieknek

2004.03.13. 21:18
Címkék
Ahogy közeledett a Dunaferr elleni találkozó, úgy lett egyre óvatosabb a montenegrói sajtó (a szerbek viszonylag keveset írtak a podgoricai BL-találkozóról). A beharangozók már azt említik, hogy a Dunaferr a világ legerősebb válogatottjának a játékosaiból összerakott csapat.
Az FTC dán videotékája
Pálinger kihagyta az utolsó hazai edzést
Idegenben is esélyes a Győr
Női Bajnokok Ligája

Nem véletlenül nevezik a magyart a világ legjobb női válogatottjának, és a Pobjeda című lap meg is említi: "Magyarország csak a saját hibái miatt nem lett világbajnok". Ugyanezt mondja Alekszandr Panov orosz edző is, aki szerint a magyar válogatott Horvátországban a vb-n is bizonyított. "Abból a csapatból hat játékos szerepel a Dunaferrben – mondta a tréner –, méghozzá két-két átlövő és beállós, valamint a kapus és a jobbszélső. Ez a hat játékos alkotja a magyar válogatott gerincét."
A Podgorica nyilvánosságra hozta, hogy az EHF megdicsérte remek szurkolóit, és az európai szövetség nagyon örül, hogy ilyen népszerű a sportág Montenegróban. Az Ikast ellen a szurkolók betartották a klub kérését, hogy a sportcsarnokban a mérkőzés alatt ne cigarettázzanak, és ne dobáljanak semmilyen tárgyat a pályára. "Vasárnap is ilyen magatartásra számítunk – írja a Pobjeda című lap, amely hozzáteszi: – úgyszintén javasoljuk, hogy biztonsági okokból a szülők ne hozzanak magukkal tíz éven aluli gyermekeket."
Legfrissebb hírek

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
38 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
42 perce

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
48 perce

„A győzelmem megmutatta, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
50 perce

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
55 perce

„Olyan leszek, mint Rafael Nadal” – csúnyán megalázták Medvegyevet Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik