Anja Andersen középső ujja

2004.03.13. 21:19
Címkék
A dán bajnokságban már régen eldőlt, hogy a három nagy, a Slagelse, a Viborg és az Ikast  ebben a sorrendben  osztozik az alapszakasz első három helyén. Nyílt viszont a verseny néhány fordulóval az alapszakasz befejezése előtt a rájátszást jelentő negyedik helyért.
A legutóbbi forduló eredményei alapján erre a legnagyobb esélye a válogatott Nagy Krisztina csapatának, a GOG-nak van, hiszen éppen a legveszélyesebb ellenfele, a Randers ellen szerzett értékes pontokat. Papíron versenyben van még Siti Eszter (hajdan FTC) csapata, az FCK is, igaz, az utolsó két fordulóban ehhez pontot – pontokat – kellene szereznie Viborgban Németh Helgáékkal szemben, illetve meg kellene vernie otthon az Ikastot is. Ezenkívül már "csak" a Randersnek és a GOG-nak kellene betliznie – de erre kevés a fővárosiak esélye.Az FCK fiatal tehetségei – kiegészülve a legendás Vestergaarddal és Sitivel – persze szerezhetnek meglepetéseket, legutóbb például közel álltak a bajnokságban eddig pontveszteség nélkül vezető Slagelse legyőzéséhez. A találkozóról mégsem a hatalmas küzdelem miatt írtak sokat másnap a lapok, hanem megint a Slagelse edzője, Anja Andersen került a középpontba. Ezen a találkozón nem ragasztotta le a száját ragtapasszal (ezt korábban megtette), és hírhedt középső ujját sem fáslizta mutatóujjához, hogy ne tudja bemutatni a nemzetközileg is ismert jelzést, hanem egész egyszerűen be sem jött a csarnokba. A mérkőzést követően kiderült, a bírók ellen tüntetett távolmaradásával, akik korábban egyik hisztériás rohamát piros lappal büntették. Siti Esztertől arról érdeklődtünk, hogy egykori csapatának mit kell tennie, hogy jó eredményt érjen el Budapesten."A világ egyik legjobb csapata lesz a Fradi ellenfele, ennek ellenére megfogható a Slagelse – vélekedett. – Kemény játékkal sikerülhet megállítani a három középső emberét. A szélsői játékának színvonala nem éri a belsőkét, pontosabban van néhány sérült is ezeken a posztokon. Nagyon szorítok a lányokért."Menetel a bajnokságban a győriek ellenfele, a GOG is. Nem sok csapat büszkélkedhet azzal, hogy hazai pályán sikerült legyőznie a Viborgot, majd a következő fordulóban "négypontos" találkozón a Randerst. Jó formában, bizakodva várják tehát a hét végi kupatalálkozót a gudmeiek, bár jól tudják, nehéz csata vár rájuk. Nagy Krisztinának kétszeresen fontos ez a találkozó, hiszen mióta Dániába szerződött, először szerepel egykori csapata ellen.
Legfrissebb hírek

Röplabda: MVP-címmel vonul vissza a Vasas csapatkapitánya

Röplabda
34 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
38 perce

Szuperliga: Topolya–IMT Novi Beograd

Minden más foci
44 perce

„A győzelmem megmutatta, hogy bárkit képes vagyok legyőzni” – Antonelli megcélozta a bajnoki címet

F1
46 perce

Billie Jean King-kupa: párosban is nyertünk, legyőztük a hollandokat

Tenisz
51 perce

„Olyan leszek, mint Rafael Nadal” – csúnyán megalázták Medvegyevet Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Már csak pár nap, és indul a nevezés a Kinizsi Százasra

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik