Szkopje: Manaszkov távozott

2004.02.19. 20:55
Címkék
Fellégezhetett Dragan Djukics, a Pick-Szeged volt edzője, a macedón Vardar Szkopje mestere.
A híres trénernek ugyanis több hónapja kisebb-nagyobb nézeteltérései voltak az évszázad legjobb macedón kézilabdázójának választott Pepi Manaszkovval, aki – mi-után 1982-ben a Borecból a Peliszter Bitolába szegődött, majd játszott német, francia, szlovén és görög élvonalbeli csapatokban – a napokban szerződést bontott fővárosi klubjával, és úgy döntött, hogy 22 év után visszatér nevelőegyesületébe, a Borec Velesbe. A veterán átlövővel együtt a Borec szerződtette a macedón válogatott első számú kapusát, Hodik Sándort, aki eddig a vajdasági Káty gárdáját (Jugovics Kac) erősítette, illetve korábban az Orosháza játékosa volt. A Borec a bajnoki címre pályázik, amelyet legutóbb 1995-ben szerzett meg. "Ehhez még nekünk is lesz néhány szavunk – mondta a Nemzeti Sportnak a szerb Dragan Djukics, aki egyben macedón szövetségi kapitány is. – Jelenleg vezetünk a bajnokságban, és ezen a helyen szeretnénk zárni is a májusi rájátszásban. Furcsa az élet… A Vardar eddigi üdvöskéje, Manaszkov mostantól nyilván mindent megtesz, hogy ne ez a csapat nyerje az aranyat. Ráadásul Hodikkal is erősödött a Borec, ugyanakkor ő a keretben a kezem alatt készül a júniusi világbajnoki selejtezőre hazám legjobbjai ellen."
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik