Profitálhat a válogatott a rangadókból

2004.02.05. 20:54
Címkék
A dunaújvárosiak nem titkolták, hogy győzni mentek Győrbe, de igen sportszerűen elismerték: reális eredmény született, és a lefújás után sorra gratuláltak legyőzőiknek.
A Dunaferr technikai vezetője, Kocsis Erzsébet, aki Győr szülötte, s akinek a Világ legjobb játékosa (1995) címig vezető diadalmas játékos-pályafutása is innen indult el, csupán ennyit mondott: "A Győr jobb volt, megérdemelten győzött, de mi nem adjuk fel, továbbra is küzdünk bajnoki címünk megvédéséért." Neki ezt el is kell hinni, hiszen az aranyéremért még óriási, kiélezett harc várható. Tegyük hozzá, ebből még az olimpiára készülő válogatottunk is profitálhat, hiszen a nagy bajnoki ütközetek a keret felkészülésének előkészítését szolgálhatják.A combsérüléséből lábadozó Vérten Orsolya, a győriek válogatott balszélsője boldogan, mosolyogva mondta: "Ugye megmondtam, hogy nyerünk? Csodálatosan küzdöttek a lányok. Nekem csupán az volt nehéz, hogy kívülről kellett néznem a meccset, nem lehettem részese a fantasztikus sikernek."A vendégcsapatban ezúttal is Pálinger Katalin nyújtotta a legjobb teljesítményt, remek védései mellett társait is űzte, hajtotta, nem ismert megalkuvást. "Támadójátékunk csődöt mondott – vélekedett –, ugyanakkor tény, nagyon jól felkészült, agresszívan, olykor-olykor durván védekező Győr fogadott bennünket, de ez vezetett eredményre. A hazaiak alaposan elemezték a játékunkat, mi lassúak voltunk. Rengeteg pontatlan átadással, technikai hibával nehezítettük a dolgunkat. Megérdemelten nyert a Győr, de a We are the champions című dal lejátszása szerintem kicsit korai volt. Hogy ki lesz a bajnok, ahhoz nekünk is lesz még egy-két szavunk. Küzdeni fogunk a végsőkig, s ezt a csapat nevében is mondom." "Nagyon friss a mérkőzés élménye, még nem tudtam túltenni magam a vereségen – vallotta be Gáspár Gabriella. – Ezek dacára azt mondom, a Győr előnye nem behozhatatlan, egyetlen pillanatra sem mondunk le a céljainkról. A bajnoki elsőség eléréséhez azonban alázatosabbnak kell lennünk a kézilabda és társaink iránt is."
Legfrissebb hírek

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
44 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
4 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik