NB I: Reménysugár Esztergomban és Battán

2004.02.05. 20:53
Címkék
Az első osztályú klubok zöme kisebb-nagyobb anyagi gondokkal küzd, de olyan nehéz helyzetben kevés volt az utóbbi hónapokban, mint a nőknél az Esztergom, a férfiaknál pedig a Százhalombatta.
A koronázóvárosban azonban halovány reménysugár dereng, mert az önkormányzat – Meggyes Tamás polgármester vezetésével – decemberben elfogadott egy hároméves munkatervet a csapat támogatására, s ehhez bizonyos pénzösszeget rendelt. A terv elfogadása – az ígéretek szerint – a jövő heti önkormányzati ülésen várható, s ezután remélhetőleg megnyugszanak a kedélyek, a csapat pedig tovább dolgozhat Esztergom város jó hírének öregbítéséért.Laurencz László edző, a sportág élő legendája a Nemzeti Sportnak elmondta, játékosok és vezetők egyaránt reménykednek, hogy továbbra is láthatják Esztergom sportrajongói a városban a világhírű magyar élcsapatokat. "Ami talán a legfontosabb – hangoztatta a mester –, hogy nem kell szélnek eresztenünk azt az ötven-hatvan esztergomi és párkányi magyar kislányt, akik a csapat sikerein felbuzdulva kézilabdáznak, és akikre a jövőnk építhető. Reméljük, hogy Meggyes Tamás a személyes tekintélyét, ismertségét felhasználva abban is segít, hogy jelentős szponzorok álljanak klubunk mellé, hiszen azon a szinten csak ő tárgyalóképes."Továbbra is nagy, de fokozatosan csökkenő a bizonytalanság Százhalombattán, ahonnan Hemela Zsolt edző csapatának jelentős része eltávozott. Tombor Nyíregyházán, Kiss Imre Debrecenben, Harsányi Békésen, Erdélyi Pécsett, Ambrus Szigetvárott, Kaplonyi Olaszországban folytatja, Szabó Levente ügye pedig függőben van. A szakosztály folyamatosan megújuló, igyekvő vezetőségének a gondok dacára az az elhatározása, hogy a csapat próbálja meg befejezni a bajnokságot. A battai keret jelenlegi tagjai: Cziráki, Pásztor, Kemény, Golovin, Molnár, Balázs T., Balázs A. és a két év után visszatérő Győrffy. Számításba jöhet még a már félig-meddig visszavonult Becskereki és Keresztes, valamint két-három ifjúsági korú játékos.
Legfrissebb hírek

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
1 perce

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
30 perce

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
30 perce

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
40 perce

Birkózás: Lévai Levente második, Terék Gerda döntős az U23-as vb-n

Utánpótlássport
58 perce

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
1 órája

Bizarr évfordulós visszavonulás egy családi tragédia árnyékában

Kosárlabda
1 órája

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája