Nem Debrecen a helyszín

2004.01.22. 21:55
Címkék
Az idei év első napjaiban jelentették be, hogy a debreceni Főnix-csarnok (a decemberi magyarországi Európa-bajnokságon itt játssza majd középdöntőbeli mérkőzéseit Mocsai Lajos csapata) rangos női felkészülési tornának adhat otthont március 5. és 7. között.
A világbajnoki ezüstérmes magyar válogatott, valamint az olimpiai bajnok Dánia mellett a szlovák és a holland nemzeti együttes lépett volna pályára a cívisvárosban. Nos, azóta eldőlt, hogy a négycsapatos viadalnak nem a hajdúsági megyeszékhely ad majd otthont, hiszen kiderült, hogy az ország második legnagyobb sportcsarnoka a tervezett időpontban egy versenyautó-kiállítás miatt foglalt. "Rettentően sajnáljuk, hogy így történt, hiszen a debreceni közönség mindig vevő a minőségi női kézilabdára, s igazi csemege lett volna egy Magyarország–Dánia mérkőzés a telt házas Főnix-csarnokban – kezdte Sinka László, az MKSZ főtitkára. – A helyiek szerették volna egy héttel később megrendezni a tornát, ám a zsúfolt versenynaptárba nem fért bele a változtatás, hiszen négy ország bajnokságát nem lehet felborítani. Így az előbb már említett objektív okok miatt nem Debrecen lesz a viadal házigazdája, ám a torna nem marad el. Jelenleg még keressük az új helyszínt, Budapest, Győr, Dunaújváros és Székesfehérvár is a jelöltek között van. Az biztos, hogy nem egy helyen lesznek a meccsek, ha már így alakult, szeretnénk, ha a horvátországi világbajnokág után minél több városban láthatnák a lányokat."A főtitkár elmondta, hogy a debreceni közönség is láthatja majd a magyar válogatottat, hiszen az olimpiai felkészülés egy részét ott tölti majd a keret, s a tervek szerint ekkor rendeznek majd a városban egy rangos nemzetközi tornát. Ennek részleteiről még korai lenne beszélni, ám könnyen előfordulhat, hogy a dánok elleni presztízscsata helyett egy másik csemegét láthat majd a hajdúsági szurkolótábor: a zágrábi vb-döntő visszavágóját, azaz Magyarország–Franciaország meccset.
Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
48 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
50 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
53 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik