Mirza Dzomba remekelt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.28. 21:38
Címkék
A Pick-Szeged edzője, Kovács Péter ült a férfi világválogatott kispadján vasárnap, mert a sztárgárda első edzőjének felkért francia Daniel Constantini azt mondta, ő már két éve nem edzősködik, míg a magyar szakember benne él a sportágban.
Oroszország együttesét a legendás sikeredző, Vlagyimir Makszimov vezette, akinek a csapatában Rasztvorcev nyújtotta a legjobb teljesítményt. "A világválogatottban nem védhetett a veszprémi Sterbik Árpád, ezért az orosz kapuslegenda, a negyvenegy éves Andrej Lavrov nem hazája, hanem a mi kapunkba állt – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Péter. – A másik két Fotex-csillag közül csak a világbajnok, négy gólt szerző Dzomba szerepelhetett, míg a kéztöréssel érkező Pérezt csak bemutatták, de nem lépett pályára. Fantasztikus hangulatú mérkőzés volt, remekül szórakozott a négyezer szurkoló, és a sok millió néző a tévék előtt. A vége előtt egy perccel fordítottunk, de az addig rendre vezető oroszok egyenlítettek. A világválogatottban kitűnően kézilabdázott a cseh Filip, a német Nordhorn kitűnősége." Az orosz szövetség megalakulásának 75. évfordulója alkalmából megrendezett gálán megjelent Hasszan Musztafa, az IHF elnöke, Raymond Hahn főtitkár és Frank Birkefeld igazgató. Férfi gálamérkőzés, Moszkva
Oroszország–Világválogatott 30–30 (19–15)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
3 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
3 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
3 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
4 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
4 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik