Athén istennői

2003.12.12. 22:13
Címkék
Radulovics Bojana: – Az ukránok már biztos elődöntősként léptek pályára, nem volt bennük tűz. Most végre nyugodtan kialhatom magam, nem kell arra gondolnom, hogy még egy, aztán még egy, aztán a harmadik meccs jön Athénért. Ott vagyunk!

Farkas Ágnes: – Az egyik norvég tévés azt kérdezte tőlem, fair playt játszott-e, tisztességesen küzdött-e Ukrajna. Azt válaszoltam, a vébén mindig a legjobb csapatát küldi pályára egy-egy edző. Ukrajnának most ez volt a legjobb együttese. A norvégoknak pedig nem lennének gondjaik, ha megnyerik a korábbi mérkőzéseiket, például éppen Ukrajna ellen.

Pigniczki Krisztina: – Tudtuk, hogy a norvégok ellen szerzett pont nagyon fontos, meg azt is, hogy az ukránok ellen nem hibázhatunk.

Ferling Bernadett: – Nagy célt tűztünk ki magunk elé, Athént. Mindent megtettünk a sikerért, ezúttal nem lehetett bennünket megverni.

Siti Eszter: – Most már el kell jutni olyan messzire, amennyire csak lehet, felszabadultan kézilabdázhatunk Zágrábban.

Kirsner Erika: – Olyan boldog vagyok, hogy nem találok szavakat. Remélem, az olimpián is szerepelhetek, és segíthetek a csapatnak.

Tóth Tímea: – Sokat javult a combsérülésem, és bízom benne, hogy az elődöntőben, majd vasárnap is pályára léphetek.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik