Cziráki csapatot keres

Vágólapra másolva!
2003.11.11. 21:34
Címkék
A nemzet sportvárosának anyagi csődbe jutott férficsapata a hét végén nem tudott kiállni, és úgy tűnik, a következő fordulóban, pénteken sem lép pályára Nyíregyházán.
A huszonháromszoros válogatott kapus, Cziráki Zsolt nem tagadja, hogy a történtek miatt csapatot keres magának. "Legutóbb a júliusi pénzünket kaptuk meg, azóta egy fillért sem – mondta Cziráki. – Pedig becsülettel helytálltunk az eddigi fordulókban. Most azonban elszakadt a cérna, s amíg nem rendeződik a sorsunk, addig nem kézilabdázunk. Egy szavazaton múlott, hogy a battai városi képviselő-testület megszavazza a nekünk járó pénzt. Megértem a város önkormányzatát, hogy addig nem akar pénzt adni, amíg nem lát tisztán az ügyben, hiszen a csapatot működtető kft.-ben harmincszázalékos a tulajdonjoga. Mi, játékosok például azt sem tudjuk, hogy kié a másik hetven százalék. A befektetőket még egyszer sem láttuk. Remélem, Benedek László polgármester úr és a képviselők mindent megtesznek azért, hogy néhány napon belül rendeződjön a sorsunk. Ha ez így lesz, a csapat újra edzésbe áll. Ugyanakkor bizonyos jogi lépéseket is elő kell készítenünk, mert feljelentjük a klubot szerződésszegés miatt.” Közben az MKSZ 500 ezer forintra megbüntette a Battát a ki nem állásért, Hemela Zsolt edző pedig keresi a megoldást – pontosabban a támogatókat – csapata megmentésére. Ha a Batta háromszor nem áll ki, kizárják az NB I-ből – írja tudósítónk, Donát Tamás.
Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
32 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
37 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
40 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik