A Körcsarnokban edzenek Farkas Ágiék

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2003.11.03. 21:16
Címkék
A decemberi, horvátországi vb-re készülő női válogatott hétfőn a Körcsarnokban gyakorolt. Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta, hogy a keretbe valamennyi meghívott megérkezett, közöttük a dán bajnokságban szereplő Farkas Ágnes és Siti Eszter.
"Három napig edzünk a fővárosban – mondta a kapitány –, majd Norvégiában és Franciaországban nemzetközi tornákon, tesztmérkőzéseken folytatjuk a válogatott összerakását, a taktikai elemek finomítását. A csapatgyűlésen megbeszéltük, hogy a vébén a célunk az olimpiai kvalifikáció megszerzése lesz. Ehhez fel kell zárkóznunk a világ legjobbjaihoz, több tekintetben újjá kell formálnunk együttesünket, fokoznunk kell a játékunk tempóját, pontosítanunk kell a védekezésünket, hogy csak egy-két fontos elemet emeljek ki a leglényegesebb feladataink közül. Rettentően szorít bennünket az idő, és ha nem összpontosítunk minden idegszálunkkal a felkészülésre, akkor az nem lehet tökéletes. Pedig magasra kell tennünk a mércét, hogy a mérkőzéseinken minél kevesebb szerepe legyen a szerencsének, vagyis a sorsunk a saját kezünkben legyen.”Az Aalborgból hazatérő Farkas Ágnes jó hangulatban vágott a vb-felkészülésnek."A múlt héten kedden játszottuk le a világbajnoki szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzésünket – mondta –, tíz góllal nyertünk otthon a Kolding ellen. A legfrissebb hír, hogy a következő évadban az Ikast mostani edzője, Kristian Dalmose lesz az új edzőnk. A bajnokságban heti két mérkőzésen szerepelek, és remélem, hogy a műtött lábam bírja majd az ennél nagyobb megterhelést a világbajnoki felkészülés, illetve a vébé alatt.”
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
2 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
45 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
48 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik