Sugár megédesítette a szörp kupát

(márkus) (márkus)(márkus) (márkus)
2003.08.18. 14:54
Címkék
Remek csapatokat látott vendégül a Ferencváros női kézilabda csapata a hétvégi tornán Hypo, a BL-győztes Krim Ljubljana és a Valencia). S nem kis meglepetésre, három győzelemmel az újjáalakuló Fradi végzett az élen. Nem kis részt a visszatérő Sugár Tímeának köszönhetően.
A kapust alig négy hónapja műtötték keresztszalag-szakadással, nemrég kezdte el a tréningeket, most pedig a torna legjobb kapusának választották.– Mindenki, így az orvosok is nagyon féltenek, hiszen minden várakozást felülmúlóan korán, már három hónappal a műtétet követően edzésbe álltam, azóta már teljes értékű munkát végzek – mondta az Európa-bajnok hálóőr. – Szerencsére jól bírom a terhelést, s nem fáj a lábam, ugyan kéne térdvédőt hordanom, de zavar a mozgásban, ezért csak a régit veszem fel. De nincs gond és a védés is egyre jobban megy. De muszáj pörögni, mert ott akarok lenni az olimpián, no, és persze a világbajnokságon is. Örülök, hogy a csapat fokozatosan összeáll és a kétkedők már most választ kaptak arra, hogy nem írhatnak le minket. Ezúttal igen komoly csapatokat előztünk meg, s ez jó jel még, akkor is, ha ez csak a felkészülés egy állomása volt.Sugár Tímea a "nyári szünetben” befejezte az egyetemet, sőt, már át is vehette a diplomát, ám a tanulást nem hagyta abba. Maradt Pécsett és a minőségügyi mérnöki szakra iratkozott be, mint mondta, kifejezetten érdekli ez a terület.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája