FTC: Brigovácz Nikolett pereli egykori csapatát

2003.07.29. 22:16
Címkék
A nyári igazolások tengeréből olykor felbukkan egy-egy nyűgösebb eset, de az új szerződések többsége körül nincs bonyodalom. Kisebb-nagyobb gondok főleg a külföldre tartó és a  csak az EHF által kiadható  nemzetközi játékengedélyre váró válogatott lányokkal (Németh Helga, Siti Eszter, Szrnka Hortenzia, Pásztor Zsófia, Brigovácz Nikolett) akadnak  leginkább pénzügyek miatt.
"Az én madeirai igazolásom kapcsán is sok a tisztázatlan kérdés, ezért szerettem volna, ha segít a magyar szövetség – mondta az Eb-aranyérmes (Románia, 2000) Brigovácz, aki több külföldi sztárcsapatot is megjárt, legutóbb pedig az FTC átlövője volt. – A szerződésem június végéig kötött a Fradihoz, de februárban kaptam egy papírt, hogy nem kell látogatnom az edzéseket. A szerződésemet viszont nem bontotta fel a Fradi. A felmentésre azt válaszoltam, hogy tudomásul veszem, ugyanakkor a szerződésem lejártáig a csapat rendelkezésére állok. Magyarán, lejártáig élt a szerződésem, pénzt mégsem kaptam, és emiatt polgári bíróságon perlem az FTC-t. A portugál igazolásom szempontjából viszont inkább az a lényeges, hogy a szerződésemben az áll, ha a klub adósom marad, és hetven napig nem fizet, akkor a hozzájárulása nélkül, szabadon igazolhatóvá válok. Ezzel szemben az FTC tizennégyezer eurót kér értem, körülbelül annyit, amennyivel nekem tartozik. Szerinte a másik megoldás az, hogy ne követeljem tőle a járandóságomat, és máris hozzájárul a nemzetközi játékengedélyem kiadásához. Egyik megoldás sem jó, mert a Madeirával ne akarja már kifizettetni azt az összeget, amivel nekem tartozik, miközben én – a szerződésem és a sporttörvény szerint is – ingyen igazolható vagyok. A Fradi azt mondja, szerződést szegtem, szerintem meg ő tette ezt. Az MKSZ pedig nem foglal állást ebben a kérdésben, és az EHF-nek azt írta, amíg nincs megegyezés a Madeira és az FTC között, addig nincs mivel foglalkoznia. Csakhogy nekem hamarosan edzésen kell jelentkeznem. Kínos, káros és drága ez a huzavona, ezért alighanem az EHF-nél fogom keresni az igazamat.”Az FTC igazgatója, Maglódi Lajos sokatmondóan sóhajtott a Brigovácz-ügy hallatán. "Sajnálom, hogy már megint nem a sportról, a játékról van szó, hiszen sokat ártanak patinás klubunk hírnevének ezek az egyezséggel könnyen megoldható esetek – vélekedett. – Brigovácz edzésmunkája elfogadhatatlan volt, ezért edzőnk nem tartott rá igényt. Ráadásul szerződéskötéskor eltitkolta a vállsérülését, amit meg kellett műteni. Szóval, szerződést szegett. Mi mégis megállapodást ajánlunk, amit nem fogad el. Már holnap mehet Madeirára, ha új klubja fizet érte.”A szövetség főtitkára, Sinka László türelmesen magyarázta – a Nemzeti Sportban is immár sokadszor – az idén nyáron gyakori esetet. "A játékos perben áll volt klubjával, és ebbe az MKSZ nem szólhat bele – mondta. – A legjobb lenne, ha megállapodnának, de erre senki sem kötelezhető. Amíg viszont ők – ennek következtében pedig az FTC és a Madeira sem – állapodnak meg egymással, addig az MKSZ nem javasolhatja az EHF-nek a nemzetközi játékengedély kiadását. Újra hangsúlyozom, az EHF szabályai nagyon világosak, és itt ezeket kell alkalmazni!”
Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
35 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
2 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
10 órája
Ezek is érdekelhetik