Carmen Nitescu újra edz

H. B.H. B.
2003.07.04. 22:30
Címkék
A Győri Graboplast ETO női csapata ugyan csak egy hét múlva kezdi el felkészülését az új évadra, de az együttes egyik erőssége, a román válogatott Carmen Nitescu már edz.
"A március hetedikén Debrecenben vívott mérkőzésünkön térdkeresztszalag-szakadást szenvedő és emiatt műtéten áteső játékosunk örvendetesen, a vártnál gyorsabban gyógyul – tájékoztatott Vanyus Attila, a győri klub elnöke. – Szabadsága alatt hazájában rendszeresen végzett rehabilitációs gyakorlatokat. Néhány napja viszszatért, s azóta már Róth Kálmán felügyelete mellett Győrött dolgozik. A jelek szerint jól sikerült a műtét, ő pedig hallatlanul nagy akarattal gyógyult, és felcsillant a remény arra, hogy nem októberben, hanem előbb térhet vissza, akár már a bajnokság rajtján pályára léphet.” Ami a zilahi Valeria Motogna megszerzését illeti, az ügyben az utóbbi napokban nem sikerült előbbre lépni. "Az erdélyi Silcotub Zalau hajthatatlan, és teljhatalmú ura, Gheorghe Tadici megmakacsolta magát. Mi hiába állapodtunk meg a román válogatott átlövővel, Tadici kijelentette, bárkit vihetünk Zilahról, de Motognát semmi pénzért sem adják. Nekünk viszont rá van szükségünk. A játékos változatlanul állítja, hogy szerződése lejárt, és annak meghosszabbítását nem írta alá” – hangoztatta Vanyus Attila, majd hozzáfűzte, hogy a harcot nem adják fel, és ha szükséges, attól sem riadnak vissza, hogy az ügy az EHF elé kerüljön. Az már biztos, hogy a Graboplast ETO női csapata július 10-én, míg a Tento-ETO férfigárdája 14-én kezdi el a felkészülést, csupán azt nem lehet tudni, hogy hol. A Magvassy-sportcsarnok küzdőterének parkettacseréje – három hét késéssel – csak a hét elején kezdődött el, s annak befejezése legkorábban július végére várható. A csapatok addig vagy az egyetemi csarnokban, vagy a Krúdy iskola termében edzhetnek.
Legfrissebb hírek

Történelmi döntőkkel zárult a teqball az Ázsia-játékokon

Minden más foci
10 perce

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
51 perce

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
1 órája

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
1 órája

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
1 órája

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2 órája