Kánikulai hétköznapok után forró katlan vár Bitolában

B. A.B. A.
2003.06.10. 21:25
Címkék
Nem egészen 24 órás lazítás után kedd délután a tatai edzőtáborban újra munkához látott az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfiválogatott. Nehéz csata vár szombaton Bitolában Skaliczki László tanítványaira, hiszen a macedón együttesnek vannak klasszis játékosai (elég csak a Fotexben szereplő Lazarovot és a nagy öreg Manaszkovot említeni), ráadásul aki járt már a balkáni országban, a helyiek számára fontos kézilabdameccsen, az tudja: az ellenfélen kívül a körülményekkel is meg kell birkóznia a vendégeknek.
Márpedig a világbajnoki hatodik (olimpiai résztvevő) magyarok nem engedhetik meg maguknak, hogy ne legyenek ott az athéni játékok évében a kontinensbajnokságon. Így aztán a cél egyértelműen a továbbjutás, ehhez pedig a bitolai találkozón kell olyan eredményt produkálni, amely után a veszprémi visszavágón (június 20., péntek) elérhető a párharc megnyerése. A mieink az elmúlt hétvégén Párizsban szerepeltek négyes nemzetközi tornán, s bár a mérleg – két vereség Dánia és Franciaország ellen, illetve egy döntetlen Algériával szemben – nem a legfényesebb, ezúttal nem az eredményesség volt az elsőrendű szempont. Ráadásul a francia fővárosban hiányzott Pérez Carlos, aki egy korábbi térdsérülése utáni rehabilitációs kezelésen vett részt. A portugáliai viágbajnokság gólkirálya Macedónia ellen már ott lesz a csapatban, s vele mindenképpen eredményesebb lehet a támadójáték."Az utolsó napokban igyekszünk kiküszöbölni a játékunkban előforduló hibákat, pontosítani a taktikát, hogy képesek legyünk azt játszani, amit elterveztünk – kezdte Skaliczki László. – Ezenkívül a játékosoknak fel kell készülniük arra, hogy függetleníteni tudják magukat a bitolai hangulattól, a fanatikus közönségtől. Ehhez tökéletes koncentrációra és fegyelmezettségre van szükség, s úgy gondolom, erre a jelenlegi keretből mindenki képes.”A várható forró hangulatra Tatán is készülhetnek a magyar fiúk, hiszen iszonyatos a hőség, s miközben az embernek ülni sincs kedve a kánikulában, a játékosok keményen edzenek. Szükség is van erre, hiszen a leendő ellenfél remek produkcióval hangolt az Eb-selejtezőre, Norvégia, Görögország és Törökország legyőzésével nyert nemzetközi tornát. "Ezek a tiszteletet parancsoló eredmények is megmutatták, hogy remek csapat ellen kell kívívnunk a továbbjutást – mondta a szövetségi kapitány. – A macedón kézilabdában sok a tehetség, ezért pillanatnyi üresjárat sem fér bele a játékunkba. Pérez visszatérésével veszélyesebbek lehetnek a támadásaink, ám a jobb szárnyon is szükség van jó teljesítményre, hiszen fontos lehet, miként tudjuk összekötni a két oldalt. A kézsérüléssel bajlódó balkezes átlövő, Nagy László hiányzik a keretből, ám nekünk is vannak tartalékaink.”
Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
26 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik