A vb és Athén felé félúton

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2003.05.29. 21:24
Címkék
Mocsai Lajos ígérete szerint, két-három helyen változni fog a magyar női válogatott kerete a világbajnoki selejtező első mérkőzéséhez képest. A tuzlai találkozón, amelyen a mieink a bosnyákok ellen 4422-re győztek, Görbicz Anita nem lehetett ott, Tóth Tímea és Nagy Ivett pedig nem lépett pályára. A jelek szerint ők most jó eséllyel pályáznak a csapatba kerülésre. Közülük Görbiczről már ki is mondta a kapitány, hogy helyet kap a szombati viszszavágóra (18 óra, tv: M2) készülő csapatban, és a hírek szerint Tóth és Nagy is ott lehet a küzdőtéren.
Nagy Ivett szereplése azért is érdekes lehet, mert pályafutása Kisvárdáról, tehát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből indult, ezért bizonyára sokan kilátogatnak majd miatta a mérkőzésre."Éppen öt esztendeje annak, hogy a Dunaferr kedvéért elhagytam Kisvárdát – emlékezett Nagy Ivett, aki a decemberi, horvátországi világbajnokságon, majd a jövő évi athéni olimpián is szeretne bizonyítani. – A közösség és a szurkolótábor is remek volt akkoriban, ezért is hallom elszörnyülködve, hogy ebben a bajnoki évben az NB II-től is búcsúzott nevelőegyesületem. Dunaújvárosban is jól érzem magam, a csapatunkat nem érintette az egyesület nehéz anyagi helyzete, így a pályafutásom folytatását is a bajnok színeiben képzelem el. Ezzel együtt nem feledkeztem el szülőhelyemről, ha csak lehet, a hétvégeken hazalátogatok, s így volt ez legutóbb is. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban felnőttmérkőzésen még sosem léptem pályára, így bízom benne, hogy szombaton ezen a tűzkeresztségen is átesem. Az edzőtáborban nemcsak a kemény tréningektől, hanem a nagy melegtől is izzadtunk, de az otthoniakra sem várt jobb sors, hiszen a Magyar Kupa hátralévő feladataira nekik is fel kell készülniük. Nem engedhetünk le, hiszen hiába van már közel a szabadság, mindig az idény végi meccseken kell a legjobban koncentrálnunk.”Hogy ez minél könnyebben menjen, Mocsai Lajos csütörtökön is két edzést vezényelt keretének. A másodikat eredetileg a szombati találkozó időpontjában tartotta volna, csakhogy az éppen ezen a napon érkező bosnyákok is hasonló kéréssel rukkoltak elő. A mieink – mivel az első mérkőzés előtt nekik is minden kívánságukat teljesítették vendéglátóik – átadták ezt a lehetőséget Bosznia-Hercegovina legjobbjainak, így nemzeti csapatunk délután négy órától gyakorolt.Gyarmati Mihály és Kárászi Zoltán, a válogatott vendéglátói péntekre is gondoskodnak szabadidős programról, a tervek szerint állatparki séta és közönségtalálkozó vár a játékosokra. Ennek fejében elmarad a délutáni edzés, szombaton délelőtt viszont még lesz egy átmozgatás.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
11 perce

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
34 perce

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
1 órája

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2 órája

Mocsi Attila: Tökéletes állapotban várom a Süper Lig rajtját

Légiósok
2 órája

Teher nélkül menne Berlinbe Josepovits Kinga

Kosárlabda
2 órája