Sikeres ellenőrzés Győrött

H. B.H. B.
2003.05.06. 21:45
Címkék
Keddtől csütörtökig ellenőrzi az európai szövetség a 2004-es magyarországi női Eb előkészületeit (pályázó híján az EHF a magyar szövetséget kérte fel a rendezésre). A Michael Wiederer EHF-főtitkár vezette delegáció először Győrt látogatta meg, majd Zalaegerszeget, Debrecent és a Budapest Sportarénát keresi fel.
Végleges, hogy a magyarok csoportküzdelmeiket Győrött vívják, továbbá a középdöntő egyik mérkőzését is Győrött rendezik meg. Az egyetemi sportcsarnokról Michael Wiederer, Sinka László MKSZ-főtitkár és Kun András, Győr alpolgármestere egyaránt elismeréssel beszélt. "Itt voltam az egyetemi sportcsarnok tavalyi avatásán, és most csak ismételni tudom, nagyon szép, korszerű, világverseny megrendezésére maximálisan alkalmas a létesítmény” – hangoztatta az EHF főtitkára.Az olimpia után három hónappal kezdődő Eb-n (2004. december 9. és 19. között ) 16 válogatott indul. A házigazda Magyarország és a tavalyi dániai Eb első négy helyezettje (Dánia, Norvégia, Franciaország és Oroszország) már biztos résztvevője a versenynek. Az elődöntőknek és a helyosztóknak a BS adna otthont.
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
13 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája