A vb-gólkirály olimpiai álma

"Ennek a különdíjnak is nagyon örültem, ám legalább ekkora boldogságot szerzett, hogy a világbajnokság válogatottjába is beválasztottak” –mondja a 32 éves gólgyáros, aki hajdan szülőhazája legjobbjai között is a legtehetségesebbek egyike volt (Kubai színekben százötvenegyszer lépett pályára, legutóbb 1999-ben), és néhány hónapja a magyar válogatottban is meghatározó egyéniség. Pérez szívesen és büszkén emlékezik arra, hogy Kubában született, és fényes sportpályafutását Havannában kezdte. Több sportággal foglalkozott, csábította a kosárlabda, ám 16 évesen az edzője tanácsára átnyergelt a kézilabdára. Persze arról is roppant elégedetten beszél, hogy 1997-től a Fotex KCV-ben, a világ egyik legjobb klubcsapatában kergeti a labdát. "Tavaly ősszel vehettem magamra először a magyar válogatott mezét, és hálával gondolok mindazokra, akik ebben a segítségemre voltak – hangoztatja. – Külön öröm, amelyben csapattársaim, barátaim és a magyar sportkedvelők is osztoznak velem, hogy a magyar csapat újra szerepelhet az olimpián, miután Portugáliában a vébén a hatodik helyet érte el.”
Edzői közül a legszívesebben José Cruséra emlékezik, aki kiválasztotta őt gyorsasága, ruganyossága, ereje és magas termete miatt. A jó szemű trénerrel a későbbiekben a kubai válogatottban is együtt dolgozhatott, mert ő lett a keret szövetségi kapitánya. Veszprémi mesterei mindegyike felismerte kivételes képességeit, és tudatosan törekedett arra, hogy a gárda több taktikai variációját rá építse. De hasonlóan gondolkodott Skaliczki László szövetségi kapitány is – és jól tette.
A családjáról, illetve szerettei és a sport kapcsolatáról visszafogottan beszél, amikor ezekre a kérdésekre válaszol, nem megy bele mélyebb részletekbe. Édesapja korán meghalt, ezért csak édesanyjával és a húgával tudta megbeszélni gondjait, örömeit, valamint azt az elhatározását, hogy a kézilabdára teszi fel az életét. Családja segítségére ma is úgy emlékszik, mint ami nagyon kellett karrierje elindulásához és kibontakozásához. Enélkül nem kerülhetett volna be a válogatottba, ahol aztán már az egész világ megcsodálhatta kivételes tudását. A veszprémi vezetők 1995-ben, az izlandi világbajnokságon figyeltek fel rá, de a kubai szövetség akkoriban még hallani sem akart arról, hogy játékosai külföldi egyesületbe szerződjenek. Két év múlva Japánban, ugyancsak a vb-n azonban megszületett az egyezség – ráadásul az egész kubai válogatott áttelepült Magyarországra, úgymond edzőtáborozni. A játékosok amatőrstátusát formálisan meg kellett tartani, de a klubokban kölcsönben szerepelhettek.
Így indult el nemcsak Pérez Carlos, hanem a többi kubai híresség magyarországi – majd európai – sikertörténete.
Az újabb változás az egyiptomi vb (1999) után következett Pérez pályafutásában. "A viadal előtt megsérült a bokám, és nem utazhattam Kuba csapatával Kairóba – emlékezik. – Ebben az évben viszont már kézilabdamagyarként játszhattam Veszprémben, majd a nagy álmom is megvalósult, magyar állampolgárságot kaptam. Ez a válogatottnak, a Fotexnek és nekem egyaránt igen fontos volt.” Hosszan sorolja a Veszprém színeiben játszott izgalmas európai kupamérkőzéseit, bajnoki rangadóit és Magyar Kupa-csatáit, de amikor a legemlékezetesebbet kérdezzük, nem sokat gondolkodik a válaszon, és a tavalyi, Magdeburg elleni BL-döntőt említi. "A válogatottban töltött rövid idő alatt, talán érthetően, a világbajnokság volt a legnagyobb élmény – mondja. – Titokban persze reménykedtünk, hogy Portugáliában megálljuk a helyünket, még a kiemelkedő eredmény esélye is szóba jött, és ha a végeredményt tekintjük, az álmunk megvalósult.”
A vb-re emlékezve elmondja, valamennyi meccset fontosnak tartotta, és szerinte akár a legjobb négybe is bekerülhetett volna Magyarország. "De a hatodik hely megszerzése is ragyogó siker – állítja. – A fő célunkat is elértük, athéni kvótával jöttünk haza.” Kellemetlen emléke Portugáliából, hogy a vb legerősebb csoportjába került Magyarország, mégpedig az akkor még világbajnok franciákkal, az olimpiai bajnok oroszokkal és a később aranyérmet szerző horvátokkal (köztük három klubtárssal) együtt. "Az erőviszonyokról különösen utólag árulkodik az a tény, hogy a csoportunkból továbbjutó négy csapat mindegyike a legjobb hat közé került” – vélekedik Pérez, aki a világbajnokság jelenlegi lebonyolítási rendszeréről sincs túl jó véleménnyel. Az már csak ráadás volt, hogy a portugál konyha sem nyerte meg a tetszését.
Amikor a jövőjéről kérdezzük, azt válaszolja, a következő hónapokban a Fotexben és a válogatottban rá váró feladatok teljesítése fogja lekötni, és persze Athénra, az ott elérhető újabb sikerre is egyre gyakrabban gondol. "Ennél tovább nem tervezek, az élet majd hozza az eseményeket” – véli. Szerinte jövőre az Európa-bajnokságon, majd az olimpián újra bizonyíthat a magyar válogatott, és személy szerint ő is. A macedónok elleni júniusi Európa-bajnoki selejtezőtől nem tart, de állítja, egyetlen vetélytársat sem szabad lebecsülni. A magyar élet kellemes, illetve árnyas oldaláról azt mondja: nagyon kedvesek, szívélyesek itt az emberek, de a konyha eleinte roppant szokatlan volt neki, akárcsak a hideg tél. Az alkalmazkodás, az átállás nehézségein átsegítette őt magyar felesége. Vele gyakran jár moziba, és ha ideje engedi, barangol az interneten.