A nagy rohanás

– Miért nem jutott el Svédország a helyosztókig sem a vb-n?
– Először is hadd mondjam el, hogy fő célunk az olimpiai kvalifikáció volt, és nem a világbajnoki cím, mint ahogy ezt jó néhány újságíró világgá kürtölte. Nagyon rövid időm volt felkészíteni a csapatomat a svéd liga meccsei miatt, több játékosom pedig, mint Stefan Lövgren és Staffan Olsson, még nem épült fel rendesen a sérülése után. A csoportunkban csak Szlovéniától kaptunk ki, és csak azért, mert vírusfertőzés tizedelte a tanítványaimat. Legjobb kapusunkra, Peter Gentzelre nem számíthattam a legtöbb meccsen, sérült háta miatt. Aztán ott van a furcsa lebonyolítása rendszer, csoportgyőztesként üres marokkal mentünk tovább a középdöntőbe. Vagyis nem hibázhattunk többet, ám a franciákkal nem bírtunk. Mégpedig azért, mert a játékvezetés eltűrte az ellenfél brutális módszereit, és nem torolta meg kiállításokkal.
– Már csak egy hely kiadó az olimpiai mezőnyben, és olyan vetélytársakkal kell megvívni érte, mint Dánia. Továbbra is bízik az idősebb játékosaiban, Wislanderben, Staffan Olssonban és Magnus Anderssonban?
– Bár kétségtelenül erősek az ellenfelek, biztos vagyok benne, hogy utazhatunk Athénba. Változtatás lesz a svéd bajnokság lebonyolításában, ami azt jelenti, többet foglalkozhatok a teljes kerettel. Az ifjú tehetségeket tesztelni fogom nemzetközi tornákon. Ha pedig eljön az ideje, megbeszélem a tapasztaltabb generációval, mennyire motiválja az olimpia. Ám biztos, hogy nagyon-nagyon, hiszen az egyetlen, amit még nem nyertünk meg.
– Érzékelt valami újat a világbajnokságon? Merre halad a férfi kézilabdázás?
– Még inkább előtérbe jött a gyorsaság és a fizikai erő, a technikai tudás kárára. A bíráskodás pedig nagyon gyenge kézbe került, s nem tudta, vagy akarta megfelelően büntetni a védekező játékosok kegyetlen harcmodorát. Nagy baj, az IHF-nek lépnie kell.
– Gondolta rá, hogy Horvátország képes világbajnokságot nyerni?
– Még tettem is rá ötven eurót a döntő előtt. A németek is közel voltak a győzelemhez, de a fontos pillanatokban kihagyták a lehetőségeiket. Szerintem hiba volt ragaszkodniuk a hatos falas védekezéshez, át kellett volna állni 5-1-re, persze Volker Zerbe hiányát így sem biztos, hogy ellensúlyozni tudták volna.
– Németország gyakran használta a lerohanásos taktikát. Mit gondol erről a stílusról? Honosítja esetleg svéd földön?
– Eszembe sincs, teljességgel ellene vagyok. Lerombolja ugyanis a kézilabdázás kultúráját. Láttam a bundesligás Lemgo néhány fellépését német tévécsatornákon, rettenetes, hogy hatvan perc erről a játékelemről szól. Hetven gól egyetlen mérkőzés alatt, nos ez több a soknál. Csak a sebesség és az erő számít. Néha persze élni kell ezzel a taktikai lehetőséggel, na de rendszert csinálni belőle?
– Szeretné, ha megváltoztatnának néhány szabályt?
– Korlátozni kéne a cserelehetőségeket a támadó és a védő felállás között. Ha nem cserélsz annyit, ügyesebb, sokoldalúbb játékosaid lesznek, akik értenek a támadáshoz és a védekezéshez is, és nem szaladgálnak föl s alá egy órán át.
– Nyílt titok, hogy a Kiel és a Magdeburg csábítja Svédország legnagyobb tehetségeit, Kim Anderssont és Jonas Larholmot. A huszonegy éves Andersson visszautasította az ajánlatot, és 2004-ig otthon marad. Jó döntés volt?
– A lehető legjobb. Technikailag és fizikálisan jelenlegi klubjában, a Savehofban fejlődik a leginkább. Véleményem szerint érett kézilabdásként kellene külföldre távozniuk, ez a legjobb nekik. Ideális esetben családalapítás után, 24-25 évesen igazolnának el.
– A Flensburg új edzője, Kent-Harry Andersson úgy nyilatkozott, már nincs sok nagy cél előtte, de az egyik, hogy Svédország kapitánya legyen. Van esélye rá, hogy Önt kövesse?
– Biztos, hogy nincs. Jövőre, az olimpia után már nem folytatom a válogatottnál, s valószínűleg egykori világklasszis tanítványaim közül kerül ki az utódom, Per Carlen, Mats Olsson vagy Ola Lindgren személyében.