Kiss Szilárd szakmai alázatra int

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2003.01.16. 21:54
Címkék
Fantasztikus sikert ünnepelt a dunaújvárosi közönség szerdán: a Dunaferr SE újra legyőzte (3220) a bajnok Herz-FTC-t. Kiss Szilárd tanítványai ősszel a Népligetben is két pontot szereztek, ezért a bajnokságban óriási lépést tettek a végső siker, a Fradi trónfosztása felé.
Egységes szemlélet

Az EHF játékvezetôi bizottságának elnöke, Andorka Sándor, a magyar kézilabda sportdiplomácia egyik rangos képviselôje. Fontos poszt az övé, hiszen állandóan az érdeklôdés középpontjában vannak a sípmesterek.
A szakvélemények szerint minden idôk egyik legjobban szervezett versenye volt a tavaly év végi dániai nôi Európa-bajnokság. A napokban pedig a játékvezetôi párosok teljesítményét is értékelte az EHF. „Egyértelműen pozitív volt a vélemény a játékvezetôk tevékenységérôl – mondta Andorka Sándor. – Ugyanakkor néhány problémás terület is napirenden volt. Az egyik a nyakra, arcra mért ütések megítélése, a másik a passzív játék létszámhátrányos helyzetben, különösen a hajrában. Itt az volt a megítélés, hogy sokkal jobban kell arra figyelni, hogy a kevesebb emberrel pályán lévô csapatnak van-e támadási szándéka, vagy csak az idôt akarja húzni. Ez egy rendkívül kényes kérdés.”
Andorka hozzáfűzte, hogy áprilisban Bécsben az EHF-ellenôröknek lesz videoelemzéses továbbképzés, s hamarosan elkészül az európai kupák legfrissebb bíróküldése.

"Addig még sok víz lefolyik a Dunán – vélekedett csütörtökön a Dunaferr-szurkolók által már a rangadó alatt megelőlegezett bajnoki aranyról az újvárosiak sikeredzője. – Messze a küzdelemsorozat vége, és a Fradival is vívunk még két mérkőzést. A szerdai diadalról elöljáróban annyit, reálisan, kellő szakmai alázattal kell néznünk az eredményt, hiszen tudjuk, nincs ekkora különbség a két együttes között. Ma sem értem, miért játszott enerváltan az FTC, amely ráadásul a mérkőzés közben mintha tovább vesztett volna amúgy sem hatalmas lendületéből. De ez nem is az én gondom. Játékosaim Pálinger vezérletével főleg védekezésben remekeltek, mégpedig attól kezdve, hogy a nyitott formációk egyik különleges, a női mezőnyben ritkán látható változatát kezdték alkalmazni. Az úgynevezett három-kettő-egyes, roppant agresszív védekezés ellenszerét nem találta meg vetélytársunk, ugyanakkor nagyon jó volt látni, hogy a bírók végre engedték ezt a nagyon szigorú, de szabálytalan harcmodort. Támadásban a sok gólt lövő Nagy, Ferling, Pálffy és Borók emelkedett ki.”
A ferencvárosiak edzője, Németh András csütörtökön a találkozó videoelemzésével kezdte a kétórás edzést. "Megmutattam a csapatnak, hogy milyen hibákat követett el, ugyanakkor a magam felelősségét sem tagadtam – mondta. – A lelki felkészítésben hibáztam, és nem tudtam motiválni játékosaimat, valamint azt hittem, különösebb gyakorlás nélkül nekieshetünk a Dunaferrnek, és a lányok menetből, önállóan megoldják ezt a feladatot. A rangadó időpontjának áthelyezését is meg kellett volna próbálnunk, bár a Dunaferr ehhez aligha járult volna hozzá. Rájöttem, hogy játékosaim mentalitása nem olyan, mint a korábbi Fradi-kézilabdázóké volt, és képtelenek saját fejükből, önálló elképzeléseik alapján fontos mérkőzést nyerni. Csak azt tudják végrehajtani, amit az edzéseken rengeteget sulykolunk. A jövőben ez lesz. Emellett a szerződések megkötésekor is ügyelnünk kell bizonyos kikötésekre, amelyekre korábbi játékosaink esetében gondolnunk sem kellett. A Fradi eddig is kikapott néha, de ilyenkor is végig állva maradt.” A mester csütörtöktől a Viborg elleni, idegenbeli (vasárnap, 16.15 óra, tv: M2) BL-mérkőzésre gyakoroltatja csapatát, amelytől mérkőzést (csupa nagy betűvel) vár Dániában.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
12 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
22 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik