EHF-kupa - nem boldog Jovica Elezovics

HEKA LÁSZLÓHEKA LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.11.26. 22:10
Címkék
A férfi EHF-kupa nyolcaddöntőjének sorsolása előtt a palánkai Sintelon edzője, Jovica Elezovics azt hangoztatta, hogy semmiképpen sem szeretné, ha az ellenfél a Dunaferr lenne. Mivel éppen ez a párosítás jött létre, Elezovics kissé módosította a korábbi álláspontját.
"Kikerültük a Barcelonát és a svájci Pfadi Winterthurt, amelynek a Dunaferrnél több a nemzetközi rutinja – mondta. – De ugyanakkor egyértelmű, hogy a Dunaferr Európa élmezőnyéhez tartozik, és erejét a Partizan elleni meccseken is bebizonyította. Jól ismerjük a dunaújvárosiakat, és barátságos velük a viszonyunk, hiszen gyakran közös fölkészülésen veszünk részt. Hiszek abban, hogy jó játékkal tovább tudunk lépni a magyar csapaton.” A szerb tréner főleg annak örül, hogy a visszavágót a vajdasági Palánkán játsszák.A bácskaiak szerepeltek ugyan a közép-európai csapatok MEHL-bajnokságában, melynek a folytatása bizonytalan, valamint a kátyi Jugovics (szintén vajdasági csapat) ellen jutottak tovább az EHF-kupa előző fordulójában, de bajnoki meccset június óta nem játszottak. Vagyis nem tudhatja pontosan Elezovics, milyen formában vannak a játékosai, mert a klub nem akar részt venni a jugoszláv Szuperligában, és kivárja a szerb és a jugoszláv szövetség megegyezését a közös bajnokság vitatott kérdéseiről."Szinte szünetel az élet a csapatunkban, és ez nem jó – folytatta Elezovics. – Remélem, az EHF levele segíteni fog abban, hogy végre elkezdődjön valamilyen bajnokság, hiszen képtelenség, hogy Európában zajlanak a versenyek, nálunk viszont nem. Igaz, játsszák a szerb ligát és a jugoszláv bajnokságot is, de több csapat, mint például a Crvenka, a Vrbas, a Metaloplastika egyikben sem szerepel.” Az EHF-ből a jugoszláv szövetségbe érkezett levél szerint: az európai szövetség csak a közös jugoszláv bajnokságot ismeri el, és elrendeli, hogy december elsejéig el kell indítani a közös bajnokságot. Ellenkező esetben a jugoszláv klubokat két évre kitiltják az európai kupákból. Ezt az EHF főtitkára, Michael Wiederer is megerősítette a belgrádi lapoknak, s figyelmeztetett, hogy nem tekinthető szabályosnak az a bajnokság, amelyben külön szerb, illetve montenegrói bajnokság zajlana, és ezt követően a rájátszásban az európai kupaszereplésért küzdenének a két tagköztársaság legjobb csapatai.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik