Hangos ünnep Dunaújvárosban

Forró hangulatú, vérbeli női rangadót vívott csütörtökön a Dunaferr és a Cornexi-Alcoa. A végeredmény (23–22) és a félidő állása (12–11) csak részben igazít útba a csata lefolyásáról, hiszen a fehérváriak az első játékrész nagyobb részében előnyben voltak (1–3, 6–7), a másodikban viszont a jelentős fölénybe kerülő hazai együttes már 22–18-ra is vezetett. A hajdani és jelenlegi válogatottak sokaságát felvonultató mérkőzésen – a csillagözön ellenére – csak a tét okozta feszültség, valamint az olykor szoros állás szerzett izgalmat a hazai szurkolóknak, akik főleg arra voltak kíváncsiak, folytatják-e kedvenceik a bajnok Herz-FTC elleni játékukat. Akik azt várták, hogy a Dunaferr fegyelmezett és erőszakos játékkal újra két pontot szerez, nem csalódtak. Akik viszont a sportág játékos, trükkös elemeit is szívesen megtapsolták volna, azok kicsit ritkábban örültek, de a győzelmet ők is hangosan ünnepelték.
Az újabb diadalról a tőle megszokott szerénységgel beszélt a pénteken csak egy edzést tartó Kiss Szilárd edző, akinek az együttesében ezen a napon Ferling csupán könnyített munkát végzett, mert kisebb térdsérüléssel bajlódott. "Férfias, kemény csatát vívtunk a Fehérvárral – mondta az újvárosi tréner. – Olyan durvaságot viszont nem láttam, ami a küzdőjátékba – mert a kézilabda az – ne fért volna bele. Azt pedig, hogy ebbe az irányba halad a sportág, a saját bőrünkön tapasztaltuk a közelmúltban a nemzetközi felkészülési tornákon. Az is világos, hogy aki az európai kupákban eredményesen kíván szerepelni, annak alkalmazkodnia kell a bevált és előre mutató nemzetközi irányokhoz. Két nagyon fontos rangadót nyertünk az utóbbi napokban, és ezek az eredmények bennünket igazolnak, valamint kissé feledtetik a szerény bajnoki rajtunkat. A sikerek a játékosaink lelkében is rendet tesznek, és azt remélem, hogy a pozitív változások a továbbiakban is megmaradnak. A játékunk még nem százszázalékos, de vannak tartalékaink mind védekezésben, mind támadásban. Fontos, hogy a rutinos lányok mellett a sportág iránt alázatos, tehetséges és bátor fiataljainkra is számíthatunk, Vincze Melindát például szombaton kipróbálom a Pécs ellen.”
A Cornexi edzője, Zsiga Gyula már közvetlenül a mérkőzés után is zsörtölődött, mert szerinte a rangadón inkább pankrációt, mint kézilabdát láttak a nézők. "Addig nem volt semmi baj, sőt vezettünk is, amíg járt a labda, amíg a csapatok kézilabdáztak – vélekedett. – Aztán elkezdődött a kakaskodás, amibe sajnos partnerek voltunk, mert feladtuk az addigi higgadt és okos stílusunkat. Amikor pedig kegyetlenül ütni-vágni kellett a labda megszerzéséért, az a Dunaferrnek kedvezett. Az újvárosi gladiátorképzőben, szerintem, így elvész a játék szépsége, és azzal sem értek egyet, hogy a cél minden eszközt szentesít. Ilyen körülmények között a második félidőben a taktikai elképzeléseinknek csak egy része valósulhatott meg támadásban, de védekezésben így is nyolcvan százalékot teljesítettünk. Kapusainkkal is elégedett voltam, Farkast csak azért hívtam le a hajrában, mert elfáradt. A bírók játékfelfogása egyértelműen a Dunaferrnek kedvezett, és ezt a helyzetet mi nem tudtuk feldolgozni, magyarán nem találtunk ellenszert vetélytársunk stílusára. Ráadásul a játévezetők többször tévesen ítélték meg a belül védekezést, valamint a passzív játékot, mert a védőfalon át betörni készülő kézilabdázóra aligha mondható, hogy nem akar támadni. Összességében mégsem vagyok borúlátó, mert a Fradi elleni rangadóhoz képest mégis előrébb lépett a csapatom, javult a harci szelleme és a védekezése. Ha a lányok még jobban megértik egymást és az összjátékuk fejlődik, csiszolódik, akkor a sikerek a rangadókon sem maradnak el.”