Erősített a Krim

2002.06.28. 21:30
Címkék
A szlovén bajnok Krim Ljubljana két jugoszláv válogatott játékossal erősített. Kolakovics (B. Podgorica) a minap távozott a montenegrói bajnokcsapatból, és bejelentette, hogy a válogatottban már nem játszik, de a szlovén bajnok invitálását elfogadta. Honfitársa, Tomanovics is a Krimbe igazolt, ő elsősorban a védekezésben remekel. A ljubljanaiak sorait elhagyta Dolgun, aki befejezte pályafutását, Dajcman (Metz) és a két horvát idegenlégiós Horacek (Hypo NÖ), valamint Mitrovic (Mar Valencia). A klub vezetői egy-két norvég és a francia játékosnak is kecsegtető ajánlatot tettek, ám a kiszemeltek nem vállalkoztak a szlovén "kirándulásra”. A világ egyik legjobb kapusa, Leganger jött volna, de súlyosan megsérült, a decemberi Eb-szereplése is kérdéses. Végleg lemondtak a szlovénok a talán legtehetségesebb jugoszláv játékosról, Petrovicsról, mert – szlovén források szerint – a kiválóságnak túl magasak voltak Tone Tiselj edző szakmai kívánalmai. A Ljubljana tárgyal még a horvát válogatott Vinciccsel.
Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
6 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
8 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
24 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
44 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
49 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája