Férfi vb-sorsolás

2002.06.20. 21:00
Címkék
LISSZABON. A Portugáliában 2003. január 20-tól február 2-ig rendezendő férfi világbajnokság sorsolását július 20-án tartják. A portugál fővárosban a 24 résztvevő a hatcsapatos kalapokból négycsapatos csoportokba kerül. "A portugál és a nemzetközi szövetségtől azt az információt kaptuk, hogy semmilyen különleges esemény sem kapcsolódik a sorsoláshoz – mondta Sinka László MKSZ-főtitkár. – Pillanatnyilag úgy tűnik, a magyar szövetség képviseletében senki sem utazik Liszszabonba. Ugyanakkor elnökségünk a Régi Sipos halászkertben, a sikeres világbajnoki selejtező után rendezett ebéden együtt örült a keret tagjaival és Skaliczki László szövetségi kapitánnyal. Ekkor kapta meg a gárda az eredményért járó ötmillió forintot, amelynek az elosztásáról a kapitány döntött. Skaliczki László nem ebből a pénzből részesült, és az ő jutalmának összegét nem hozta nyilvánosságra az elnökség.” A szerény ünnepségen a sportminisztérium nevében megjelent Köpf Károly helyettes államtitkár, valamint az MKSZ több szponzora. A világbajnokság kalapjaiban még négy hely kiadó: három Pánamerikának, egy Óceániának. Az amerikai selejtezőt július 8. és 14. között Buenos Airesben, az óceániait július 4. és 7. között Brisbane-ben rendezik meg. A világbajnokság egyben olimpiai selejtező is lesz: hét csapat szerez kvótát Athénra.
Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
18 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
22 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
41 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
41 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája