Pénz kell az élvonalhoz

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2002.06.16. 22:20
Címkék
Egy évvel ezelőtt még a kiesés ellen küzdött a túrkevei hölgykoszorú a másodosztályban, az idei évadban viszont alaposan kitett magáért, ugyanis rajt–cél győzelmet aratott, az első fordulótól végig vezetve szerezte meg az első helyet az NB I B Keleti csoportjában.Jogos tehát az öröm a kunsági városban, az örömhöz ünneplés is társult, hiszen a minap köszöntötték a bajnokcsapatot a túrkevei városházán. Németh István polgármester is csak felsőfokban tudott beszélni a csapat szerepléséről, amely a település kedvencévé vált az idén. A remekléshez jutalom is dukált, a képviselői testület döntése alapján Pro Urbe-díjat kapott a csapat s az őt körülvevő stáb.A sikerkovács tréner, Ajtony Ákos is meghatódott egy kicsit az ünnepségen annak ellenére, hogy neki nem ez az első bajnokcsapata, hiszen többek között Győrött és Tatabányán is nyert aranyérmet tanítványaival."Úgy gondolom, a csapategység döntött a küzdelmek során, mindig azt mondtam a lányoknak, akarattal és hittel sok mindent el lehet érni – mondta az edző. – Sikerült. Mindössze hét pontot vesztettünk, hazai pályán veretlenek maradtunk, pedig értek bennünket kellemetlen sérülések. A jobbátlövő, Horváth Ágnes már a bajnokság elején, majd a folytatásban Erdei Andrea is kidőlt a sorból, de erőnket mutatja, hogy mindkét kulcsemberünk hiányát sikerült átvészelnünk. Azt is bebizonyítottuk, hogy nem csak Jánics Andrea góljain múlott a bajnoki címünk, hiszen sorainkból többen nyújtottak kiemelkedőt a mérkőzéssorozaton. Köszönöm mindenkinek, akiknek részük volt a bajnoki sikerben.”Vajda István szakosztályvezető, Perényi Bálinttal az oldalán, vezényli évek óta a túrkevei kézilabdázókat."Szerencsére a város vezetése és a szponzorok mindvégig kitartottak mellettünk, a csapat pedig meghálálva a segítséget kiemelkedő, jó szerepléssel nyerte meg a bajnokságot, amely klubunk eddigi legnagyobb sikere– emlékezett a szakosztályvezető. – Jelenleg is azon dolgozunk, hogy biztosítsuk a feltételeket a felsőbb osztályhoz, ám az, hogy el tudunk-e indulni, csak a következő hetekben dől el, mert talán mondani sem kell, mind játékosállományban, mind pedig anyagilag hatalmas különbség van a két osztály között.”Az már nem ünneprontás, éppen az évzárón jelentették be, hogy a csapat gólgyárosa, a 285 találatot elért Jánics Andrea a Dunaferr együtteséhez távozik, mellette a csapatkapitány, Tokács Anikó is búcsúzni kíván, Szőkéné Varga Ibolya pedig kisbabát vár. Úgy tűnik, hogy rájuk nem számíthatnak a jövőben. Vajda úr erre elárulta, hogy pótlásukra akadnak kiszemeltjeik, és hamarosan nyilvánosságra hozzák a neveket. Maradva a ceremóniánál a kevi lányoknak az aranyérmet Katona Sándor, az MKSZ versenybizottságának elnöke adta át, aki elmondta, hogy öröm számára egy újabb vidéki fellegvár feltűnése, és reméli, hogy júliusban az NB I-es klubok sorsolásán találkozik a túrkeveiekkel.
Legfrissebb hírek

Futsal Eb: két korábbi győztes is a magyar válogatott ellenfelei között

Magyar válogatott
25 perce

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
25 perce

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
27 perce

Görög óriásklub vezetőedzője lett Rafa Benítez

Minden más foci
27 perce

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
54 perce

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
1 órája

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
2 órája

Tekvandó-vb: Patakfalvy Luca a 32 között búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik