Vigaszként arany a kupában

Nem egészen így képzelték a rendezők, amikor megszerezték a Magyar Kupa négyes döntőjének rendezési jogát. A koreográfia szerint ugyanis péntek délután a Herz-FTC-nek kellett volna meccselnie a serlegért – a papírforma szerint a Győri Graboplast ETO ellen.

Csakhogy a csütörtöki elődöntőben borult az előre eltervezett program, hiszen a Dunaferr alig egy héttel a Ferencvárossal szemben elveszített bajnoki aranycsata után visszavágott (hatalmas csatában, hétméteresekkel), így az újvárosiak kerültek a döntőbe. Sőt, a másik ágon majdnem hatalmas meglepetés született, hiszen az EHF-kupa-döntős, bajnoki bronzérmes győriek csak a hajrában tudtak fordítani a lelkesen, jól küzdő Hódmezővásárhely ellen. Az első napon történtek viszont alapjában meghatározták a pénteki hangulatot, Telt ház helyett foghíjas lelátók várták a csapatokat, s bár a győri és az újvárosi szurkolók kitettek magukért, azért a Kőbányai úti csarnok megszokott légköréhez nagyon hiányzott a Fradi.

Az ETO háza táján tisztában voltak azzal, hogy a vásárhelyiek ellen nyújtott produkció nagyon kevés lesz a Bajnokok Ligája-résztvevő ellen, ám az is kérdés volt, hogy a dunaújvárosiakból mennyit vett ki a Herz-FTC elleni ütközet.

Az első kupagyőzelmükre áhítozó győriek kezdtek jobban, 4–2-re vezettek, ám a szívós Dunaferr hamar egyenlített. Vura József csapata Mehlmann és Lovász vezérletével indított újabb rohamot, s ezúttal egy 4–0-s sorozattal már tetemesnek tűnő előnyt szerzett. A hőség ellenére nagy volt az iram, s talán ennek következtében sűrűn láthatott bosszantó technikai hibákat a publikum. Úgy tűnt, a rohanás a Dunaferrnek fekszik jobban, hiszen fokozatosan elfogyott a Graboplast előnye, a nagy kedvvel játszó Nagy Ivett egyenlített (13–13). Mi több, a szünetre már a Dunaferr játékosai vonulhattak előnnyel, igaz ehhez kellett némi győri közreműködés. Fél perc volt hátra a félidőből, az ETO-nál volt a labda, ám Vura József hiába kért időt, játékosai elhamarkodottan ellőtték a labdát, s a kontatámadásból Nagy révén az ellenfél szerzett előnyt.

A második 30 percben már sokkal jobban ragaszkodtak egymáshoz a felek, egyik csapat sem tudott tetemes előnyt szerezni, s a remeklő kapusoknak köszönhetően jóval kevesebb gól született. Pedig nehéztüzérek lövöldöztek mindkét oldalon – kevés sikerrel. A sorozatos Sirina-bravúrok hatására hat perccel a meccs vége előtt nagyon jó helyzetben találta magát a győri együttes, hiszen Mehlmann góljával 23–21-re vezetett. A nagy lehetőség azonban bénítólag hatott a zöld-fehér játékosokra (vagy csak elfáradtak Görbiczék), s mire felocsúdtak, már újra a Dunaferr vezetett (24–23). A Rába-parti csapat legjobbja, Mehlmann egyenlített, s bár az utolsó százhúsz másodpercben mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet (öt-öt mezőnyjátékossal fejezték be a mérkőzést), már nem született több gól, maradt a döntetlen, azaz a dunaújvárosiakra huszonnégy óra leforgása alatt a második hetespárbaj várt.

Pigniczki kezdte a kupa sorsát eldöntő büntetőpárbajt – sikerrel, Vérten lövését viszont Pálinger védte. A második és a harmadi párban Ferling és Nagy, illetve Kindl és Lovász sem hibázott. A negyedik körben Szrnka keze nem remegett meg, míg Mehlmann nem tudott túljárni Pálinger eszén, így a hetesek után 28–26-ra nyert a Dunaújváros.

Kiss Szilárd csapata a Magyar Kupa megnyerésével vigasztalódhatott a minimális különbséggel elveszített bajnoki aranyérem miatt

Mestermérleg
Kiss Szilárd: – Rendkívül nehéz döntőt vívtunk, de úgy érzem, a kupát a Ferencváros elleni sikerünkkel nyertük meg. Magas színvonalú, a döntőhöz méltóan sportszerű összecsapást látott a közönség. Nem értek egyet azzal, hogy döntetlen esetén büntetőkkel döntsék el a csapatok a trófea sorsát. Ennél vannak sokkal jobb, igazságosabb megoldások is.

Vura József: – A találkozó előtt abban bíztam, hogy az elődöntőben nyújtott gyengébb teljesítményünk után felszabadultabban, bátrabban kézilabdázunk. A hajrában így is a kezünkben volt a győzelem, de a balszerencse megfosztott bennünket attól, hogy végre a Győr is nyerjen női Magyar Kupát.