Kerékpár: megvan a három nagy körverseny új időpontja

H. D./MTIH. D./MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 16:52
null
Az egyelőre erősen kérdéses, hogy nézőkkel, vagy „zárt kapuk mögött” rendezik meg a versenyeket (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) a hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a koronavírus-járvány miatt átalakított 2020-as új versenynaptárját – így a három nagy országúti kerékpáros-körverserny, a Tour de France, a Giro d'Italia és a Vuelta új időpontját is.

 

Márciusban a kerékpáros idényt is fel kellett függeszteni a koronavírus-járvány miatt, így az UCI-nak a teljes versenynaptárat át kellett alakítania. A szövetség döntése értelmében augusztus 1-ig továbbra sem lehet WorldTour versenyeket rendezni, onnantól kezdve azonban újraindulhat az idény.

Az előzetes terveknek megfelelően augusztus elsején a Strade Bianche olasz egynapos versennyel indul újra a szezon, amely november 8-án a Vueltával zárul. Ezen időszak alatt összesen 25 eseményt rendeznek meg, köztük 17 egynapos versenyt.

34 éve nem volt ilyen…

Legutóbb 34 évvel ezelőtt történt olyan, hogy két háromhetes körverseny részben fedésben volt egymással: 1986-ban a Vuelta május 13-án ért véget, míg a Giro május 12-én kezdődött.

A Vueltát a szervezők kérésére egy héttel lerövidítették, így az október 20-án kezdődik és november 8-án zárul majd. Az eredeti tervek szerint májusban rajtoló Giro d'Italia marad háromhetes, így azonban részben fedésben lesz a Vueltával, mivel az olasz körversenyt október 3. és 25. között rendezik meg.

A Giro első három szakaszát Magyarországon, a Vueltáét Hollandiában rendezték volna – utóbbit már hivatalosan is törölték az útvonalból, az olaszok pedig valószínűleg új szakaszokat jelölnek ki. Budapest 2021-ben, a hollandiai Utrecht pedig 2022-ben szeretne otthont adni a nagy rajtnak.

Az eredetileg június 27-én kezdődő Tour de France-t a szervezők előzetes kérésével összhangban augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik meg idén.

Ugyanakkor a francia sportminiszter szerint nincs garancia arra, hogy idén meg tudják rendezni a világ legismertebb országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t.

„Sokan arra buzdítanak, hogy nézők nélkül engedélyezzem a Tourt. Remélem, lesz rá módom, de nem vagyok biztos benne. Nem tudjuk, milyen lesz a világjárvány a korlátozások feloldása után” – mondta Roxana Maracineanu a francia televíziónak.

A politikus hozzátette, ilyen népszerű események esetében a legrosszabb megoldás, ha zárt kapuk mögött kell megrendezni, de ezt fogják tenni, ha a sportágak számára a túlélés a tét.

A legnagyobb egynapos futamokból négyre októberben kerülne sor, a kivételt a Milánó–Sanremo jelenti, amely a mostani tervek szerint augusztus 8-án lenne. A Liege–Bastogne–Liege október 4-re, a flandriai körverseny október 18-ra, a Paris–Roubaix október 25-re, a lombardiai körverseny pedig október 31-re került.

A világbajnokság időpontját nem változtatták meg, így arra szeptember 20. és 27. között kerül sor Svájcban.

AZ ÁTALAKÍTOTT VERSENYNAPTÁRAT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

UCI on Twitter

2020 UCI WorldTour | Calendar Update More info https://t.co/9gH7TThZpM #UCIWT https://t.co/SpsqD6NXC0



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik