Nem volt kérdés: Pogacaré a záró szakasz és az összetett is az UAE Touron

J. B. J. B.
2025.02.23. 17:54
Pogacar a dobogón (Fotó: Getty Images)
Az Arab Emírségekben rendezett országúti kerékpáros UAE Tour hetedik, befejező szakaszát az előzetes várakozásoknak megfelelően a szlovén világbajnok nyerte: a Dzsebel Hafit csúcsára vezető utolsó 7.7 kilométert egyedült tette meg, ezzel pedig az összetettet is behúzta – a verseny történelme során harmadszor.

Előre megmondta Tadej Pogacar, hogy az idei UAE Tour összetett versenyében az időfutam és a két hegyi szakasz a kulcsfontosságú, s igaza is lett. A 2024-ben többek között Giro d’Italiát, Tour de France-ot és világbajnoki címet nyerő szlovén győzni ment az Arab Emírségekbe is, azonban az időfutamon be kellett érnie a harmadik hellyel, így az első hegyi etapnak a brit Joshua Tarling vághatott neki piros trikóban. Az összetettet vezetőnek járó szerelést nem sokáig viselhette az Ineos bringása, a Dzsebel Dzsaisz hegyére Pogacar ért fel elsőként, aki így pirosra váltotta a világbajnokot megillető szivárványos mezt. Három sík szakasz következett, Pogacar az egyiken fogadásból 150 kilométerre a céltól indított támadást, ám végül nem ért haza. Arra viszont mindvégig ügyelt, hogy a főmezőnnyel egyszerre érjen be, így az egyhetes viadalt lezáró vasárnapi etapra megőrizte összetettbeli 21 másodperces előnyét Tarlinggal szemben.

A körverseny utolsó, Dzsebel Hafitra vezető, 10.9 kilométeres emelkedőjének egy nagyobb szökevénycsoport tagjaként vágott neki a szlovén. A tempót egyre kevesebb versenyző bírta, és Pogacar 7.7 kilométerre a céltól érezte úgy, hogy eljött az ő ideje. Támadására ketten reagáltak, Oscar Onley és Giulio Ciccone, de ők sem bírták sokáig. Az utolsó hét kilométeren szólóban szelte a szerpentint az UAE bringása, akinek még az is belefért, hogy a cél előtt a szüleivel és testvérével pacsizzon. Mögötte 30-40 másodperccel nagy csata folyt a második helyért, Ciccone és Pello Bilbao párosából az olasz került ki győztesen, aki a szakaszon és végül összetettben is második lett, míg Bilbao harmadikként zárt.

„A két segítőm, Florian Vermeersch és Rune Herregodts elöl folyamatosan vizet adtak és hűsítettek, így nem volt túl nehéz a napom – mondta Pogacar a 33 Celsius-fokos melegben zajló szakaszt követően. – Ők nem hegyimenők, így húztak, ameddig tudtak, aztán úgy döntöttem, hogy egyedül megyek. Nem akartam, hogy meglepjenek, ellentámadásba lendüljenek, jobb volt a saját tempómban felmenni a csúcsra.”

Pogacart legközelebb március 8-án, a Strade Bianchén láthatjuk, az olaszországi egynaposon Valter Attila is indul.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
7. UAE TOUR
7. szakasz (El-Ain Hazza bin Zajed Stadium–Dzsebel Hafit, 176 km)
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:44:04 óra, 2. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 33 másodperc hátrány, 3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-Victorious) 35 mp h.

A VÉGEREDMÉNY
Összetett: 1. Pogacar 23:08:42 ó, 2. Ciccone 1:14 perc h., 3. Bilbao 1:19 p h. 
Pontverseny: 1. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) 81 pont, 2. Pogacar 62, 3. Tim Merlier (belga, Soudal Quick-Step) 59. 
Fiatalok versenye: 1. Iván Romeo (spanyol, Movistar) 23:10:08 ó, 2. Onley (brit, Picnic PostNL) 44 mp h., 3. Finn Fisher-Black (új-zélandi, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1:17 p h.
Csapatverseny: 1. Movistar 69:35:16 ó, 2. Lidl-Trek 6:03 p h., 3. Bahrain-Victorious 7:51 p h.

 

Legfrissebb hírek

Kettős győzelmet ünnepelhetett Nizzában Demi Vollering

Kerékpár
2026.08.09. 19:40

Isaac del Toro 2031-ig Pogacar csapatánál marad

Kerékpár
2026.08.06. 12:07

Eldőlt: Tadej Pogacar hét év elteltével újra rajthoz áll a Vueltán

Kerékpár
2026.08.03. 10:41

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

A fantasztikus ötös – íme, a Tour de France 5-szörös győztesei

Képes Sport
2026.08.02. 12:28

Evenepoel megint nyert San Sebastiánban

Kerékpár
2026.08.01. 21:37

Szintlépésre készül a Team United Shipping

Kerékpár
2026.07.29. 19:51

Jan Ullrich szerint Tadej Pogacar a jelenkor Eddy Merckxe

Kerékpár
2026.07.28. 21:26