Valter Attila: Újból összejöhet a szép eredmény

K. B./MTIK. B./MTI
2024.09.25. 15:09
Valter Attiláért is szoríthatunk a világbajnokságon (Fotó: Török Attila)
Az olimpiai negyedik Valter Attila bízik benne, hogy tovább tudja vinni idei jó formáját, és a magyarokkal összedolgozva szép eredményt érhetnek el a zürichi országúti kerékpáros világbajnokság vasárnapi mezőnyversenyében.

A férfiaknál Valter mellett Dina Márton és Fetter Erik szerepel a 274 kilométer hosszú, 4470 méteres szintemelkedésű mezőnyversenyen.

A 26 éves kerékpáros az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy kipihente magát a Vuelta után, és az utóbbi tíz napban az Andorrában elvégzett edzésmunka is „beépült”. Kiemelte, egyértelműen nagy önbizalommal tölti el a párizsi negyedik hely, ugyanakkor ez az eredmény elvárásokkal és teljesítési vággyal is együtt jár.

„Nehéz azt mondani, hogy ez már bármire is garancia lenne, viszont egyfajta nyugodtság azért van bennem, hogy újból összejöhet a kiemelkedő, szép eredmény. Most szeretném kiélvezni ezt az újabb nagy lehetőséget, ami előttem áll, ezt az újabb nagy versenyt” – mondta Valter, aki már úton van Zürichbe. Hozzátette, jól volt felépítve a szezonja, stabil versenyzést mutatott eddigi 77 versenynapján, és azért versenyzett ennyit, mert jó állapotban volt, és most is úgy érzi, hogy tovább tudja vinni ezt a stabil formát. Megemlítette, hogy Fetter Erikkel és Dina Mártonnal – bár keveset versenyeztek együtt – jól ismerik egymást. Bízik benne, hogy hamar összecsiszolódnak, és tudják majd segíteni egymást a vb-n.

„Most kezdek ráeszmélni, hogy mennyire jó érzés a hazámat képviselni” – hangsúlyozta. Hozzátette, egyre jobban szereti azokat a versenyeket, ahol válogatott színekben indulhat. Valter igyekszik a felkészülés utolsó napjait pontosan úgy alakítani, mint az olimpián, mivel ez Párizsban bevált.

Az esélyesekről elmondta, szerinte az első számú favorit a szlovén Tadej Pogacar, aki azért száll harcba, hogy a sportág történetében harmadikként elérje az úgynevezett Tripla Koronát, azaz a Tour de France és a Giro d'Italia megnyerése mellett aranyérmet szerezzen a vb mezőnyversenyében. Erre korábban a legendás belga Eddy Merckx 1974-ben és az ír Stephen Roche 1987-ben volt képes. Pogacar mellett a belga Remco Evenepoelt és a holland Mathieu van der Poelt emelte ki. Jelezte, sajnálja, hogy csapattársa, Wout van Aert nem lehet ott a mezőnyben, mivel a Vueltán hatalmasat bukott, és az egész szezontól búcsúznia kellett. 

A női mezőnyversenyen a párizsi olimpián szintén negyedik Vas Blanka, illetve a 18 esztendős Greman Szonja áll rajthoz szombaton a 158 kilométeres, 1700 méter szintemelkedésű útvonalon.

A zürichi világbajnokság felnőttversenyei és a magyar indulók
Szombat
12.45: női (és egyben U23-as) mezőnyverseny (Vas Blanka, Greman Szonja) 
Vasárnap
10.30: férfi mezőnyverseny 10.30 (Valter Attila, Dina Márton, Fetter Erik)

 

 

Legfrissebb hírek

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
2026.02.26. 13:47

Valter és Feldhoffer csapata is indul a Magyar körön

Kerékpár
2026.02.19. 11:33

Hónapokra kidőlt a Valter hétfői versenyén nagyot bukó bringás

Kerékpár
2026.02.17. 10:23

Tim Wellens 54.5 kilométeres szólóval nyert, Valter a 10. a Clásica Jaénen

Kerékpár
2026.02.16. 17:22

Murvás terepen teker Valter Attila

Kerékpár
2026.02.16. 09:59

Versenyen kívüli volt a murciai körverseny második szakasza

Kerékpár
2026.02.14. 15:59

Rövidített és szeles szakaszon mutatkozott be a Bahrain Victoriousben Valter Attila

Kerékpár
2026.02.13. 20:08

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
2026.02.03. 16:14
Ezek is érdekelhetik