Valter: óriási lépés, hogy ott tudok lenni az élbolyban az ilyen szakaszokon

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 20:37
Valter (jobbra) úton az összetett ötödik helye felé (Fotó: Getty Images)
Idei első versenyét teljesítette Valter Attila, a holland Visma Lease a Bike profi országúti kerékpároscsapatának tagja, aki a hétnapos UAE Touron elért összetettbeli ötödik helye és két top tízes szakasza után közösségi oldalán értékelte az elmúlt hetet.

 

„Nagy célokkal érkeztem ide, hiszen a világ egyik legerősebb sorában nem egyszerű lehetőséget kapni, ha pedig megkapod, jól teszed ha élsz vele. Az első szakasz végén lévő esés nem hozta meg a kedvem a verseny további részéhez, de ez is része a sportnak. Sokkal többet készültem ahhoz, hogy egy bukfenc elvegye a kedvem! – kezdte értékelését saját közösségi oldalán Valter.

Az időfutamot még kisebb húzódásokkal, de nem hátráltató sebekkel teljesítette, és a hétfői esés után vissza is kapta a motivációját, hiszen, mint írja: „Szuper látni a fejlődést egy olyan számban, ami nem az erősségem. Ennyi elég is volt, hogy a motivációm visszabillenjen a helyére.”

„Az első, furcsának mondható hegyi befutón elég könnyen sikerült az élmezőnnyel megérkezni az utolsó méterekre. Hiányzott egy kis önbizalom és bátorság, mert szebb helyezés is bennem volt” – értékelte a verseny harmadik szakaszát, amelyen szezon során először zárt a legjobb tíz között.

 

A következő három etap egyaránt sprintbefutót hozott, s azok Valter számára a versenyre jellemzően teltek: vagy nyugodt, nagyon könnyű tempóban haladt a mezőnnyel, vagy stresszes, szélbefújásos száguldozás kerekedett belőle, ennek ellenére közreműködött abban is, hogy a csapat pénteken elérje előszámú célját, azaz szakaszt nyerjen a sprinter Olav Kooij.

„Duplán örültem a sikerének, hiszen elég nagy nyomást helyeztem ismét magamra, ebből pedig lejött egy kicsi. Az utolsó szakasz is a szelezésről szólt, a hegy lábáig. Úgy érzem, óriási lépés a karrieremben, hogy ott tudok lenni az élbolyban az ilyen szakaszokon – magyarázta Valter. – Konkrétan rettegtem ezektől a szeles helyzetektől, számomra ez az egyik legnehezebb része a sportágnak. Hála a csapatnak, vasárnap az összes szakadásnak a jó végén voltam, a hegyen pedig bizonyítottam, leginkább magamnak, hogy fel tudom venni a versenyt a legjobbakkal komolyabb emelkedődön is.”

Valter azzal zárta értékelését, hogy nagyon elégedetten utazik haza Magyarországra néhány napra, mielőtt továbbindul Sienába, ahol egyik kedvenc versenyén a Strade Bianchén vesz részt jövő hét szombatján – s nem egyedüli magyarként, ott lesz a mezőnyben ugyanis Fetter Erik is a Polti-Kométa bringása. Valter tavaly az ötödik, egy évvel korábban a 4. helyen zárt a Sienaa körüli „hatodik Monumentumnak” tartott klasszikus egynaposon.

UAE TOUR
7. SZAKASZ (El-Ajn–Dzsebel Hafit)
1. Lennert Van Eetvelt (belga, Lotto DSTNY) 3:38:28
2. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain) 22 másodperc hátrány
3. Ben O'Connor (ausztrál, Dechatlon AG2R) 22 mp h.
...5. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 22 mp h.
ÖSSZETETT
1. Lennert Van Eetvelt (belga, Lotto DSTNY) 22:31:18
2. Ben O'Connor (ausztrál, Dechatlon AG2R) 2 mp h.
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain) 11 mp h.
...5. Valter Attila (Visma Lease a Bike) 34 mp h.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik