Kajak-kenu: felesleges izgalom a kajak négyeseknél az előfutamban

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 14:14
Minden magyar egység továbbjutott az előfutamokból a szegedi, idénynyitó világkupaverseny első napjának délelőtti programjában, az első számú férfi kajak négyes azonban kicsit megnehezítette a saját dolgát.
Jobbról balra: Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Tótka Sándor (Fotó: Földi Imre) – a képre kattintva galéria nyílik
Jobbról balra: Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Tótka Sándor (Fotó: Földi Imre) – a képre kattintva galéria nyílik

 

Kis híján lekéste a startot a Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor összeállítású kajak négyes a szegedi kajak-kenu világkupaverseny nyitónapján, alig néhány perccel indítás előtt eveztek fel a rajthoz. Végül nem lett belőle probléma, a második helyen végzett az egység a futamban.

„Módosult a program, és ez nem csapódott le bennünk elég jól – szerencsére le tudtuk reagálni a helyzetet. Nem is akarunk rá visszagondolni, nagyon kellemetlen lett volna, ha mondjuk kizárnak minket, vagy el sem tudunk indulni – mondta Kuli István a futam után. – Csak az járt a fejünkben, hogy érjünk oda. Odaértünk, és egész jó pályát mentünk. Ha bármelyikünk bepánikol, nem teljesítünk így.”

Sérülés után az idén került vissza a legerősebb magyar négyesbe, a 2021-es tokiói olimpián nem tudott részt venni, most azonban bizakodó.

„Az elmúlt két évben fizikailag nem voltam rendben, de végre hasznos tagja vagyok a csapatnak. Mindenkin azt érzem, jó állapotban van, sok mindenre képesek lehetünk” – mondta sokat sejtetően.

A rendkívül kellemetlen, szeles időjárás kapcsán arról beszélt: ez akkor igazán rossz, ha van, aki jobb körülmények között szállhat vízre, de mivel nem változékony az idő, mindenkinek egyformán rossz, így nincs értelme foglalkozni ezzel.

Ugyanebben a futamban volt érdekelt a másik, Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Szendy Maximilián összeállítású egység is, a kvartett a negyedik helyen jutott a középfutamba.

„Sokkal jobb pályát jöttünk, mint a múlt heti válogatón, láttam a szemem sarkából, hogy Sanyiék mellett vagyunk. A végén azért kicsit elléptek, de magunkkal foglalkoztunk. Az viszont fontos cél, hogy minél közelebb kerüljünk hozzájuk, meglátjuk, tudunk-e előrébb lépni a héten– értékelt Szendy. – Nem volt tökéletes a pálya, de ilyen időben nem is lehet hibátlanul menni. Ez a negyedik világkupaversenyem, mind a négyszer indultam négyesben, bravúros lenne bejutni a döntőbe, és egy jót versenyezni a szám legjobbjaival.”

Az összes magyar továbbjutott a délelőtti előfutamokból, jól teljesítettek női kajakban a fiatalok, női kenu egyesben, 200 méteren pedig Takács Kincső a második, míg Balla Virág a harmadik helyen kvalifikált a középfutamba, ami azért fontos, mert Duisburgban, a világbajnokságon már olimpiai kvótáért eveznek majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik