Jégkorong Erste Liga: Vojtkó Mátyás befejezi a pályafutását

2025.06.03. 18:46
null
Vojtkó Mátyás kilencszer képviselte a nemzeti válogatottat (Fotó: Dömötör Csaba)
Befejezi a pályafutását Vojtkó Mátyás, a jégkorong Erste Ligában érdekelt DVTK Jegesmedvék kilencszeres válogatott játékosa.

A miskolci alakulat közösségi oldalának keddi híradása kiemelte: a 32 esztendős Vojtkó 12 idényt töltött el az együttesben, ezalatt háromszor ünnepelhetett bajnoki címet az Erste Ligában, illetve elődjében, a MOL Ligában.

Pályafutása során 587 alkalommal képviselte a Jegesmedvéket bajnoki mérkőzésen, ezzel harmadik a klub vonatkozó örökrangsorában, ezenkívül háromszoros magyar bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes.

A szlovák Extraligában 149 mérkőzésen viselte a Jegesmedvék mezét. „Ez idő alatt nemcsak sportolóként, hanem emberként is sokat formálódtam – idézte a bejegyzés a hátvédet. – A körülmények úgy hozták, hogy a következő szezontól már nem leszek a DVTK Jegesmedvék játékosa. Nehéz búcsú ez számomra, hiszen ez a klub mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben. Túl sok emlék, túl sok csata és túl sok közösen megélt pillanat köt ide ahhoz, hogy ez valaha is megváltozzon.”

Vojtkó a továbbiakban más munkakörben segíti az egyletet – áll a bejegyzés végén.

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Varga Arnold teljesen egészségesen várja a rajtot az Erste Ligában

Jégkorong
2026.08.06. 11:48

Erste Liga: ötszörös bajnok csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
2026.08.04. 13:49

Svédországban várnak új kihívások Pázmándi Zsófiára

Jégkorong
2026.08.03. 08:48

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó

Jégkorong
2026.08.01. 16:15

Jégkorong: teljessé vált az FTC kerete

Jégkorong
2026.07.31. 18:56

Szongoth Domán: Remélem, Kanada is az otthonommá válik

Jégkorong
2026.07.29. 13:57

Szongoth Domán a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.28. 22:34