Kolozsvár kincse – kivételes fotógyűjtemény a szekrény mélyéről

Csodálatos fotóanyag került napvilágra egy elfeledett erdélyi kapus, a négyszeres román válogatott Szathmári Elek hagyatékából. A képekből elsőként a Hátsó füves sorozatban közlünk válogatást.

Mesébe illő véletlen folytán került napvilágra nemrég a két világháború közti erdélyi futballtörténelem talán leggazdagabb magángyűjteménye.

Szathmári Elek (1903–1973) egykori kolozsvári kapus, játékvezető és sportvezető, négyszeres román válogatott futballista unokái meglepetésükre saját nagyapjukat ismerték fel a kapufa mellett álló névtelen labdarúgóban, akiről fotót közöltünk a Nemzeti Sport 1918 utáni erdélyi sportéletnek szentelt decemberi cikkében.

A leszármazottak felvették a kapcsolatot velünk, és jelezték, lapul még náluk a szekrény mélyén néhány kincs a nagyapától, például két vaskos fotóalbum számos privát és több mint hetven korabeli futball témájú fényképpel.

Elsőként a Hátsó füves sorozatban villantunk fel néhányat a családtagok engedélyével felhasznált és a nyáron remélhetőleg önálló kiállítás keretében bemutatandó kivételes gyűjteményből.

A képekhez kapcsolódóan az Ellenzék című kolozsvári napilap korabeli sajtócikkeiből válogattunk szemelvényeket (az újságok sokszor – hibásan – Szatmáriként írták a nevét, a román iratokban Alexa Szathmariként vagy Alexa Szatmariként szerepelt).

„Vasárnap délután dübörgő taps csattan fel a futballpálya körül. Szatyi (bocsánat, de mindenki ezen a néven szereti Szatmári Eleket) beáll a kapujába. Egy kicsit ki lesz pirulva a nyurga kapus arca, amíg néhányat rúgnak kapura. Aztán középre vonulnak. Elnök, csokor, beszéd, csapatok dörgő hip-hip-hurrás éljenje. Szatyinak talán egy boldog könnycsepp is a szemszögletébe surran és – megkezdődik a meccs. Amelyen Szatyi háromszázadszor áll a KAC hálója elé.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„A Kun-féle mű- és látszerészüzletben találjuk meg a magas, szőke fiút. Már 11 éve gyakorolja mesterségét, amelyet – amint halljuk –, éppen olyan jól ért, mint a védést. Akkor pedig mestere lehet szakmájának. Szatyi, miközben egy szemüveget javít, amelyen táncolva csillan meg a besütő nap, dióhéjban elmondja életét és futballéletét.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„– 27 éves vagyok. Nőtlen, sőt szerelemtől mentes. Hja, fontos a kondíció. Először a református kollégium csapatában »fociztam«. Egyszer, amikor az unitáriusok válogatottjaival játszottunk, »felfedeztek«. Egyenesen a »nagy egybe« kerültem. Ez 1920-ban volt. (…) Tíz éve, hogy a KAC-ban játszom. Szinte az életemhez tartoznak már a piros-fehér színek. Nem tudnám elhagyni őket soha. Ezért nem mentem profinak sem. Pedig hívtak a Ferencvároshoz.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„Bankett Szatmári Elek tiszteletére. A KAC vasárnap este 9 órai kezdettel saját klubhelyiségében bankettet rendez kiváló kapusának: Szatmári Eleknek tiszteletére, játék jubileuma alkalmából. A KAC vezetősége felkéri mindazokat, akik a népszerű »Szatyit« szeretik és e kedves ünneplésen részt akarnak venni, hogy szándékukat – tájékozódás végett – lehetőleg még ma jelentsék be a Bíró- féle gyógyszertárban, vagy Daly Lajosnál, a KAC intézőjénél.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„Élete legizgalmasabb meccsének azt a 23 percet tartja, amelyet a Victoria ellen 1924-ben mint elmaradt időt kellett lejátszani. Ragyog az arca, ahogy mondja: – Hét Kacista játszott a komplett Victoriával. Rengeteg lövést kivédve, sikerült eldöntetlenre megőrizni a 0:0-ás eredményt, amivel a Victoria elesett a bajnokságtól is.”

Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„– A szüleim eleinte hallani sem akartak a futballról. Ma a leghűségesebb drukkerem az apám. Minden meccsemen kinn van. Sőt már szakszerű tanácsokat is ad. Édesanyám csak egyszer jött ki – akkor is megrúgtak. Írják meg, kérem, hogy főnöknőmnek, aki a nagynéném, nagy érdemei vannak abban, hogy elértem a háromszázadik meccshez, ő engedett el mindig a tréningre. És Kiss bácsiról, a szertárosunkról, a »futballapómról« sem szabad most megfeledkeznem.”
Ellenzék, 1930. szeptember 28.

„Varsóból ma a következő újabb táviratot kaptuk:

»Túránk legnehezebb mérkőzését hősiesen küzdve nyertük meg. Mindenki jól játszott, ma pihenünk, mindenki egészséges. A szerdai kownói mérkőzésre határzár miatt nem tudunk elutazni Litvániába. Lehet, hogy nagy kerülővel mégis eljutunk Kownóba. Szatmári.«

Kitűnő kapusunk távirata tehát azt jelenti, hogy a válogatott csapat programja felborult és így újabb jelentésekig nem tudjuk, hogy mikor és hol fognak játszani derék válogatottjaink.”

Ellenzék, 1931. augusztus 26.

„A Bulgária elleni Kupamérkőzést válogatott csapatunk fölényes és fényes játékkal 5:2 (1:0) arányban nyerte meg Bukarestben 12.000 néző jelenlétében. A nagyszerű diadal kivívásában nagyban elősegítette az a körülmény is, hogy a mérkőzésen Károly király Őfelsége is megjelent a katonai és politikai élet kiválóságainak kíséretében.”

Ellenzék, 1931. május 12.

A képek felhasználási lehetőségéért köszönet a Szathmári családnak.