Jobban bírták a tempót a csehek

Vágólapra másolva!
2010.01.30. 20:53
null
A piros mezes csehek visszavágtak a csoportmeccsen elszenvedett vereségért (Fotó: Szabó Miklós)
Szombaton kora este került sor a debreceni Főnix Csarnokban a 2010-es, hazánkban megrendezett futsal Európa-bajnokság bronzmérkőzésére. Az izgalmas, fordulatos és élvezetes találkozón a csehek visszavágtak a csoportmeccsek során Budapesten elszenvedett 6–1-es vereségért. Tomás Neumann gárdája ezúttal 5–3-ra győzött, és megszerezte a bronzérmet, az Eb-újonc Azerbajdzsán pedig a kontinenstorna negyedik helyén végzett.

Két azeri támadással kezdődött a találkozó, ám gólt a csehek szereztek, első akciójuk végén a 28. másodpercben Gercak hosszú kidobása után Dlouhy adott az éppen becserélt Belejhez, aki laposan a hálóba lőtt (0–1). Az azerbajdzsáni csapat rendületlenül rohamozott tovább, de a cseh kontrák is veszélyesek voltak, azaz élvezetes meccset láthattak a nézők. A 8. percben egyenlítettek az azeriek, Boriszov balról éles szögből helyezett a kapuba (1–1).

Lendületes volt a játék, de továbbra is Jose Alesio Da Silva gárdája lőtt többet kapura, és a 19. percben sikerült is megszereznie a vezetést, Serjao egy látványos cselt követően emelt a bal felső sarokba (2–1).

A második félidőt Serjao kapufája vezette fel, ám a játékrész első találatát ismét Csehország szerezte, a 24. percben egy elhibázott hosszú kidobás után labdát szerzett Tomás Neuman együttese, és gyors ellenakció végén Sláma a kapu bal oldalába bombázott (2–2). A 26. percben aztán már vezettek is a csehek, Dlouhy vette célba laposan a kaput balról, és a labda Farzalijev lábát érintve gurult a gólvonal mögé (2–3).

Az egyre fáradtabbnak tűnő azeriek továbbra is mentek előre, de befejezéseik többnyire pontatlanok voltak. A meccs finisére a cseh kapitány merészet húzott, az előny ellenére vészkapussal játszatta együttesét, és ez eredményre is vezetett, a 36. percben Janovsky átadása után Novotny lőtt a hálóba (2–4).

Ezután a támadások alkalmával az azeriek is lehozták kapusukat, és a 38. percben szépítettek, Serjao adott Farajzadehhez, aki közelről a kapuba helyezett (3–4). A meccs végén az azeriek öt emberrel, mindent egy lapra feltéve támadtak, és erre rá is fizettek: a 40. percben, kilenc másodperccel a lefújás előtt Kopecky saját büntetőterületének előteréből az ellenfél üresen maradt kapujába helyezett (3–5), bebiztosítva ezzel csapata győzelmét és a bronzérem megszerzését.

FUTSAL EB

 

A 3. HELYÉRT

Azerbajdzsán–Csehország 3–5 (2–1)
Debrecen, Főnix Csarnok
Vezette: Oleg Ivanov (ukrán), Borut Sivic (szlovén)

Azerbajdzsán: Andrej Tverjankin – Serjao, Felipe, Rizvan Farzalijev, Thiago. Kispad: Marat Szaljanszki, Szergej Csujkov, Radzsab Farajzadeh, Namig Mammadkarimov, Vitalíj Boriszov. Szövetségi edző: Jose Alesio Da Silva.
Csehország: Libor Gercak – Martin Dlouhy, Marek Kopecky, David Fric, Lukás Resetár. Kispad: Tomás Meller, Radovan Kroulik, Josef Havel, Jiri Novotny, Michal Belej, Zdenek Sláma, Jan Janovsky. Szövetségi edző: Tomás Neumann.
Gólszerző: Boriszov a 8., Serjao a 19. Farajzadeh a 38. ill. Belej az 1., Sláma a 24., Farzalijev (öngól) a 26., Novotny a 36. Kopecky a 40. percben

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik