Vb 2018: Bale-t durvasággal vádolják – jogos lett volna a piros?

Vágólapra másolva!
2017.03.26. 17:10
Mint beszámoltunk róla, az Írország–Wales (0–0) világbajnoki selejtezőmérkőzésen Séamus Coleman brutális lábtörése borzolta a kedélyeket, emellett azonban volt még egy csúnya eset, amelynél Gareth Bale durván odacsúszott John O'Shea-nek.

ÍME, AZ ESET:


ÍME, AZ ESET:


„Nincs probléma a kemény becsúszásokkal, de ha valaki késve ér oda, ahogy azt Bale tette, az már teljesen más megvilágítást ad a történetnek – mondta John O'Shea a meccs után. – Amikor visszanéztem az esetet, kissé idegessé váltam. Egy másik estén ez piros lapot ért volna.”

„Nem emlékszem pontosan, hány öltéssel varrták össze a sípcsontom. Remélem, gyorsan meggyógyul” – idézi az ír védőt a goal.com.

Bale a meccs után a Sky Sports-nak elmondta, nem szerelni akarta O'Shea-t, hanem becsúszva a hálóba juttatni a labdát, sőt azt állította, hogy az ír védő rúgta meg őt az esetnél.

A becsúszás után a Real sztárja sárga lapot kapott, ami egyben azt is jelenti, hogy eltiltás miatt ki kell hagynia a válogatott júniusi belgrádi túráját.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT

Grúzia–Szerbia 1–3(Katcsarava 6., ill. Tadics 45. – 11-esből, Mitrovics 64., Gacinovics 86.)
Ausztria–Moldova 2–0(Sabitzer 75., Harnik 90.)
Írország–Wales 0–0

Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
2025.09.09. 20:00

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
2025.09.08. 06:42

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:09

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:26

Szomorú elfogadás – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.07. 00:33

Heimir Hallgrímsson: Én is panaszkodhatnék több bírói döntésre

Magyar válogatott
2025.09.07. 00:04
Ezek is érdekelhetik