Vb 2014: Romário börtönbe zárná a brazil szövetség elnökét

MTI MTIMTI MTI
2014.07.10. 15:01
Romário, az 1994-es világbajnok brazil válogatott tagja, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a Brazil Labdarúgó-szövetség (CBF) elnökének és alelnökének is a börtönben lenne a helye.

A 70-szeres válogatott csatár az internetes közösségi oldalakon megjelent nyílt levelében úgy vélte, José Maria Marin, a CBF elnöke, valamint helyettese, Marco Polo del Nero a felelős a hazai rendezésű vb keddi elődöntőjében a németektől elszenvedett 7–1-es vereségért.

Romário azt írta, a brazil futball válságos állapotban van, amit elsősorban a szövetségben zajló korrupció és a szervezet nem megfelelő irányítása idézett elő.

„Labdarúgásunk az elmúlt években egyre rosszabb lett, mert olyan vezetők irányítják, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan kell bánni a labdával” – fejtette ki álláspontját a 48 esztendős politikus, aki szerint nem a játékosokat és Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitányt terheli a felelősség a csúfos, történelmi vereség miatt.

„A vezetők a VIP-lelátón ücsörögnek, és élvezik a milliókat, amelyek a bankszámlájukra vándorolnak” – tette hozzá Romário, aki tavaly októberben a vb megrendezésének költségei miatt már kritizálta a CBF vezetőit, s a nemzetközi szövetséghez (FIFA) is volt néhány keresetlen szava: Joseph Blatter elnököt tolvajnak, Jerome Valcke főtitkárt pedig zsarolónak titulálta.

Legfrissebb hírek

„Az én időm lejárt” – Neymar visszavonul a brazil válogatottól

Minden más foci
2026.07.29. 17:27

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
2026.07.23. 11:22

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Egy pöttöm óriás: Romário a döntőbe fejelte Brazíliát – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.13. 17:09