Vb 2014: három stadionnal is gondok vannak még

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 10:30
null
Jérome Valcke szerint a Porto Alegre-i stadionban még rengeteg a tennivaló (Fotó: Reuters)
Nem zárult megnyugtatóan Jérome Valckénak, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkárának kéthetes stadionkörútja a brazíliai világbajnokság helyszínein, mivel a 12-ből három aréna esetében komoly problémákkal szembesült.

A sportvezető csütörtökön összegezte tapasztalatait, kiemelve, hogy Natalban, Porto Alegrében és Sao Paulóban is elmondta a szervezőknek, aggódik az ottani helyzet miatt. Beszámolója szerint Natalban „versenyt futnak az idővel”, míg Porto Alegrében még „rengeteg a tennivaló”.

A június 12-i nyitó mérkőzés helyszínén, a Sao Pauló-i Corinthians Arénában a legnagyobb gondot az okozza, hogy vélhetően nem tudnak teljes kapacitással tesztelni a vb előtt, márpedig a FIFA ezt elvárja a szervezőktől. Az első tesztmérkőzést május 18-án rendezték, ám a 68 ezres létesítménybe mindössze 36 ezer szurkolót engedtek be. A második találkozóra, melyre vasárnap kerül sor, az eredeti tervek szerint minden helyet értékesítettek volna, a héten azonban a helyi illetékes szervek biztonsági okokból nem adtak engedélyt az ideiglenes székekkel felszerelt szektorok megnyitására. Mindez azt jelenti, hogy maximum 40 ezren lehetnek jelen a meccsen.

Valcke a hiányosságok mellett pozitívumokról is beszámolt, mivel a másik kilenc helyszínnel kifejezetten elégedett volt. Így a Curitibában látottakkal is, ami azért „nagy szó", mert az év elején a folyamatos csúszások miatt komolyan felmerült, hogy megfosztják a rendezés lehetőségétől a várost.

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik