Vb 2014: pszichológussal törnék meg az angol 11-esek átkát

2014.02.25. 10:23
null
Így szoktak végződni az angol válogatott tizenegyespárbajai (Fotó: Action Images)
Roy Hodgson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta: elképzelhető, hogy külön pszichológust alkalmaznak a brazíliai világbajnokságon, hogy felkészítse a játékosokat a tizenegyesrúgásokra. Anglia a vb-történet legrosszabb tizenegyesrúgó csapatának számít.

„Vannak magabiztos tizenegyes-rúgóink, és kevésbé magabiztosak. A feladatunk, hogy a lehetőségekhez képest tökéletesen felkészítsük őket. Ehhez ők is kellenek: a magabiztosságuk, a jellemük, az, hogy képesek legyenek kizárni azt, milyen szalagcímek lesznek, ha rontanak. Ha egy pszichológus tud nekünk ebben a munkában segíteni, akkor nagyon boldog leszek” – nyilatkozta Hodgson.

Az angol válogatott a legrosszabb tizenegyespárbaj-mérleggel rendelkező csapat a világbajnokságok történetében. Anglia Olaszországhoz hasonlóan három tizenegyespárbajt veszített el világbajnokságon, ám az olaszokkal szemben egyet sem tudott megnyerni.

Az angolok 1990-ben a nyugatnémetek elleni elődöntőt, 1998-ban az argentinok elleni nyolcaddöntőt, 2006-ban pedig a portugálok elleni negyeddöntőt bukták el tizenegyesekkel. Rajtuk kívül csak Mexikó és Románia vesztette el összes tizenegyespárbaját a világbajnokságokon.

Az angolok ráadásul az Európa-bajnokságokon is remegnek a párbajoknál: 1996-ban a németek, 2004-ben a portugálok, 2012-ben az olaszok ellen buktak. A válogatott történetének egyetlen megnyert tizenegyespárbaja az 1996-os, Spanyolország elleni Eb-negyeddöntő. A vb-történelem legjobb „párbajhőse” (Nyugat)Németország, a németek négyből négyet nyertek meg.

Az persze kérdés, hogy Angliának szüksége lesz-e a tizenegyesrúgókra, lévén Olaszország, Uruguay és Costa Rica mellé, az igen kemény D-csoportba került.

Legfrissebb hírek

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
Tegnap, 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
Tegnap, 12:49

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
2026.06.30. 06:40

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30

Megvan az angol és a ghánai válogatott kezdője

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15
Ezek is érdekelhetik