Cacau az NS-nek: Kevés az esély a magyar válogatott továbbjutására

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
• Stuttgart
2024.06.19. 16:42
Cacau szerint összeért a németek támadójátéka (Fotó: a szerző felvétele)
A korábbi 23-szoros válogatott csatár 3–1-es német győzelmet tippel a szerdai csoportmérkőzésen.

Budapesti startup, az xfb Analytics szervezésében „melegíthettek” a stuttgarti Marktplatzon azok a futballkedvelők, akik szakmai elemzésekkel szerettek volna hangolódni a szerdai Németország–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésre. A játékosok teljesítményének mérésére adatvezérelt IT-megoldásokat kínáló, valamint mesterséges intelligencia alapú modellekkel dolgozó cég képviseletében Borbély Imre adatelemző tartott előadást, amelynek sztárvendége is volt: a VfB Stuttgart korábbi 23-szoros válogatott csatára, Cacau elfogadta a meghívást. Emlékezhetünk, a 43 éves ex-labdarúgó 2010. május 29-én a Puskás Ferenc Stadionban felkészülési mérkőzésen bevette Király Gábor kapuját, ám nem azért jelent meg, hogy felelevenítse emlékeit a 3–0-s meccsről, hanem hogy szakmai meglátásokkal színesítse a programot.

A Stuttgarti Magyar Főkonzulátus közreműködésével létrejött eseményt követően lehetőségünk nyílt beszélgetni néhány percet Cacauval, aki megosztotta a csoportmérkőzést megelőző várakozásait, s azt is elmondta, miként látja Magyarország továbbjutási esélyeit.

„Az elmúlt időszakban kevés pozitívumot fedezhettünk fel a német válogatott játékában, ám az utolsó négy, Franciaország, Hollandia, Ukrajna, illetve Görögország elleni előkészületi meccsen, valamint a Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen olyan teljesítményt nyújtott, ami bizakodásra okot, sokat javult a játéka. Ez alapján úgy vélem, három egyre legyőzzük a magyar válogatottat. S hogy miért? A támadójátékunk összeért, a csatáraink egytől egyig ragyogó képességű futballisták, sok lehetőséget alakítanak ki, ugyanakkor rendre kapunk gólt és szerintem ez most sem lesz másképpen. Egykori csatárként úgy vélem, Kai Havertz sem teljesít rosszul, de Niclas Füllkrug is remekül száll be a padról – gyanítom, ma is ez lesz a forgatókönyv. A magyarok sima verséget szenvedtek Svájctól, s mivel szerintem szerdán is pont nélkül maradnak, az utolsó meccsre marad a döntés, továbbjutnak-e a harmadik helyezettek közül a kieséses szakaszba. Az előrejelzések az első csoportmeccset követően azonban azt mutatják, kevés az esélye a tizenhat közé jutásra...”

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG 
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
18.00: Németország–Magyarország, Stuttgart (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Skócia–Svájc, Köln (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München vezérigazgatója szerint Jürgen Kloppnak nagy célokat kell kitűznie

Német labdarúgás
2026.07.28. 21:12

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
2026.07.25. 09:16

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
2026.07.20. 11:19

Elhárult minden akadály Jürgen Klopp szövetségi kapitánysága elől – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.19. 16:15

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16