Az Eb-csoportellenfél Németország az újjáépítés szakaszában jár

2020.11.17. 10:49
null
A csapatmenedzser, futballistaként 1996-ban Európa-bajnok Bierhoff (fehérben) a német válogatott múlt heti edzésén együtt tréningezett a játékosokkal (Fotó: AFP)
Oliver Bierhoff, a jövő évi Eb-n a magyar csapattal azonos csoportban szereplő német válogatott menedzsere szerint az újjáépítés szakaszában járnak, de a Bayern labdarúgóira támaszkodva jövő nyárra versenyképes lesz a csapatuk.

 

Aligha túlzás, hogy a 2008 és 2014 közötti időszak Spanyolországé és Németországé volt. A spanyol válogatott a 2008-as és a 2012-es Európa-bajnoki címen kívül a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon is ünnepelhetett, míg a német válogatott 2014-ben ért a csúcsra Brazíliában. Mivel a korszak két kiemelkedő válogatottjáról beszélünk, értelemszerűen többször keresztezték egymást útjaik – ennek többnyire Spanyolország örülhetett. A 2008-as Eb-fináléban Fernando Torres góljával nyert 1–0-ra, két évvel később Carles Puyol fejes gólja döntött a vb elődöntőjében.

A KÖZÖS EB-CSOPORT

F-CSOPORT (Budapest és München)
Portugália
Németország
Franciaország
Magyarország

ADATBANK

Noha a keddi összecsapásuknak korántsem lesz akkora tétje (a négyes döntőbe jutást leszámítva), jól látszik, hogy egyik válogatott sem most éli fénykorát. Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya gyakran kerül a kritikák kereszttüzébe a csapatösszeállítás miatt, pedig tartja a szavát, azon dolgozik, hogy végrehajtsa a generációváltást. A 60 esztendős szakvezető 14 éves regnálása során 112 újoncnak szavazott bizalmat – legutóbb Philipp Max és Ridle Baku mutatkozott be a Csehország elleni felkészülési mérkőzésen (1–0) november 11-én –, ám nem látszik tisztán, kik lehetnek a húzóemberi a jövő nyári Európa-bajnokságon. Ideális esetben a Bayern München adhatja a válogatott gerincét: Manuel Neuer mellett Niklas Süle, Leon Goretzka, Serge Gnabry és Leroy Sané is jó formának örvend. Nem feledkezhetünk meg a Borussia Dortmund ellen térdsérülést szenvedő Joshua Kimmichről sem, aki az utóbbi időben vezére volt klubjának és a válogatottnak is.

„Mi a véleményem a Bayern Münchenről?   – kérdezett vissza  Oliver Bierhoff,   a német válogatott menedzsere a Kicker újságírójának. – A bajor klub tizenhárom hónappal ezelőtt nem keltette rokonszenves egyesület benyomását, de Hans-Dieter Flick szerepvállalásával megtáltosodott. Ugyanakkor jól látszik, hogy a játékoskerete nem alakult át, a korábban szerződtetett labdarúgók vezették győzelemre. Ezért követendő példa lehet nekünk, hiszen nálunk is minden adva van a sikerhez, csak ki kell használnunk a futballistáinkban rejlő lehetőséget.”

Oliver Bierhoff nem felejtette el, hogy a Bayernnél az edzőváltás hozta el a régóta remélt változást, amikor tavaly novemberben Niko Kovacot váltotta a német válogatottnál 2006 és 2014 között Joachim Löw segítőjeként dolgozó Hans-Dieter Flick. Vajon nem a jelenlegi szövetségi kapitány áll a válogatott fejlődésének útjában?

„A változás nem csak személycserével érhető el   – folytatta Oliver Bierhoff. – Az újjáépítés szakaszában járunk, de az eredményeinkre nem lehet panasz. Tíz mérkőzést nyertünk meg hat döntetlen mellett, és csupán egyszer szenvedtünk vereséget, mióta búcsút intettük Thomas Müllernek, Jérome Boatengnek és Mats Hummelsnek. Derűlátóan állunk az Európa-bajnoksághoz, mert a kritikusaink hiába gondolják, hogy gyülekeznek felettünk a felhők, biztos vagyok benne, hogy jövő nyárig kitisztul az ég.”

NEMZETEK LIGÁJA
4. CSOPORT

November 17.
20.45:
Spanyolország–Németország
20.45: Svájc–Ukrajna

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 5 2 3 10–7 +3 9
2. Spanyolország 5 2 2 1 7–3 +4 8
3. Ukrajna 5 2 3 5–10 –5 6
4. Svájc 5 3 2 6–8 –2 3

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Német kiütés, Miroslav Klose elindul a vb-gólrekordig vezető úton

Minden más foci
2026.06.01. 12:22
Ezek is érdekelhetik