Räikkönen: Ez volt karrierem egyik legkönnyebb győzelme

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 10:20
null
Räikkönen nem esett kétségbe Vettel edzéstempója láttán, a versenyen ő volt a gyorsabb (Fotók: Reuters)
Kimi Räikkönen bebizonyította, hogy ha gyors autóban ül, könnyedén ki tudja hozni belőle a maximumot. Ha kellett, a gumikat kímélte, ha viszont arra volt szükség, villámgyors köröket futott az Ausztrál Nagydíjon, amelyet jó taktikájával megnyert Melbourne-ben. Fernando Alonso és Sebastian Vettel, a másik két dobogós kiemelte, mennyire jól versenyzett a tavalyi vb-bronzérmes.

Kimi Räikkönen azon kevesek közé tartozott az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseit és az időmérőt követően, akik nem estek kétségbe Sebastian Vettel elképesztő egykörös tempója láttán, és azt mondták, a verseny más történet lesz. Igaza lett, akárcsak csapatfőnökének, Eric Boullier-nek, aki a tesztek után azt mondta, attól lesznek érdekesek a nagydíjhétvégék, hogy egy körön nem azok mutatják a legnagyobb sebességet, akik versenytávon.

A melbourne-i futamot nagy taktikai csatában megnyerő Räikkönen azt mondta, mindent egybevetve egyik legkönnyebb F1-es győzelmének tartja a vasárnapit.

„Az idény első versenye előtt nem igazán tudhatod, milyenek lesznek a gumik, mikor kell kiállnod kereket cserélni, hogy minden tökéletes legyen. Mi követni tudtuk a tervünket, és tökéletesen sikerült, amikor kellett, gyorsan mentem, miközben egyáltalán nem okozott gondot, hogy kíméljem a gumikat – mondta az immár hússzoros futamgyőztes finn. – Az autó nagyon jó volt, ez volt karrierem egyik legkönnyebb győzelme. Remélem, még sok ilyen versenyünk lesz.”

A finn elmondta, nem aggódott amiatt, hogy Alonso a végén a frissebb gumikon utoléri.

„Nem volt vészes a helyzet, igazából akkor tudott közel kerülni hozzám, ha visszavettem a tempóból, vagy leköröztem valakit. Csak arra figyeltem, hogy jó állapotban maradjanak a gumijaim, ha esetleg valami váratlan esemény történne. Nem volt nehéz, de ez csak egy verseny volt, ettől a győzelemtől még nem érjük el a célunkat” – mondta Räikkönen.

A nap egyik legérdekesebb statisztikája: a legutóbbi öt olyan versenyből, amelyet közvetlenül a pápaválasztás után tartottak meg, hármat a Lotus nyert meg, plusz egyet a jelenlegi csapat jogelődje, még Renault néven, 2005-ben.

Fernando Alonso a második helyen ért célba, és nagyon örült neki, hogy a tavalyelőtti és tavalyi nehéz idénykezdet után a Ferrari ezúttal már az első futamon a győzelemért csatázhatott, s a konstruktőr-vb-ben az élre állt.

„Nagyszerű versenyünk volt, minden egyes kört élveztem, mindig történt valami. A végén nem tudtam utolérni Kimit, amiért kicsit szomorú vagyok, de ő fantasztikusan versenyzett, csak gratulálni lehet neki ezért a teljesítményért – nyilatkozta Fernando Alonso a leintést követően. – Nem megnyugtató, hogy a Lotus ilyen jól gazdálkodik a gumijaival, csak négy napunk van arra, hogy elemezzük a helyzetet.”

Vettel az elején még vezetett a Ferrarik előtt, aztán jött Sutil
Vettel az elején még vezetett a Ferrarik előtt, aztán jött Sutil

Az edzéseken rendkívül magabiztos és elképesztően gyors Sebastian Vettel igyekezett leplezni csalódottságát.

„Elégedettek lehetünk, persze a pole pozícióból indulva többet szerettünk volna kihozni ebből a versenyből, onnan csak a győzelem lehet a cél. Az első néhány kört követően rettenetesen elkezdtek kopni a gumik, a Lotus és a Ferrari pedig gyorsabb tempót tudott diktálni, mint mi. Szeretnék gratulálni Kiminek. Néha el kell ismerni, hogy a vetélytársaid gyorsabbak voltak nálad” – mondta Vettel a pódiumon állva.

A német úgy vélekedett, hogy bár egy körön kényelmes előnye van, versenykörülmények között két csapat autója is gyorsabb a Red Bullnál.

„Örülni kell a dobogós helyezésnek, főleg, hogy a verseny egy szakaszában a Force Indiát sem tudtam támadni. Ez is mutatja, hogy versenytávon nincs még meg a győzelemhez szükséges sebességünk” – mondta Vettel, hozzátéve, nem Adrian Sutilon múlt, hogy nyerni tud-e.

A világbajnok csapattársa, Mark Webber a felvezető kör elején észrevette, hogy a rajtprogramja nem működik megfelelően, ezért kikapcsolta a KERS-t, s az első 20 kört e nélkül tette meg. A rajtnál vissza is esett a 2.-ról a 7. helyre, s a végén csak a 6. helyen ért célba a hazai versenyén.

AUSZTRÁL NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (58 kör, 307.547 km)
1.
Kimi Räikkönen
finn
Lotus-Renault
1:30:03.225
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 12.451 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 22.346 mp h.
4. Felipe Massa brazil Ferrari 33.577 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 45.561 mp h.
6. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 46.800 mp h.
7. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:05.068 p h.
8. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:08.449 p h.
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:21.630 p h.
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:22.759 p h.
11. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:23.367 p h.
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:23.857 p h.
13. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1 kör h.
15. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1 kör h.
16. Charles Pic francia Caterham-Renault 2 kör h.
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 2 kör h.
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 2 kör h.
FELADTA
Daniel Ricciardo
ausztrál
Toro Rosso-Ferrari
39 megtett kör
Nico Rosberg német Mercedes 26
Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 24
NEM INDULT
Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
Leggyorsabb kör: Räikkönen (56. kör) 1:29.274
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Kimi Räikkönen 1 1 1 25
2. Fernando Alonso 1 1 18
3. Sebastian Vettel 1 1 15
4. Felipe Massa 1 12
5. Lewis Hamilton 1 10
6. Mark Webber 1 8
7. Adrian Sutil 1 6
8. Paul di Resta 1 4
9. Jenson Button 1 2
10. Romain Grosjean 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 30
2. Lotus-Renault 26
3. Red Bull-Renault 23
4. Mercedes 10
5. Force India-Mercedes 10
6. McLaren-Mercedes 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik