Pillantás a magyar autó- és motorsport jövőjébe – interjú Palkovics Lászlóval

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 08:16
null
Palkovics László (Fotó: Tumbász Hédi)
Megújul a Hungaroring, felépül a MotoGP-pálya, ideális esetben tíz éven belül lehet versenyzőnk az F1-ben és a motorsport csúcssorozatában is. Ezenkívül az utánpótlásképzésre, illetve a versenymérnökképzésre épít az autó-motor sport stratégia és a kormánybiztos, Palkovics László.

– Melyek az új autó-motor sport stratégia alappillérei?
– A széles rajongói bázis, az autó-motor sport máig tartó hazai népszerűsége, illetve a magyar mérnöki tudás és leleményesség – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motor sport fejlesztésének kormánybiztosa. – A hagyományokra, a Ferjáncz Attila, Drapál János, Talmácsi Gábor megalapozta múltra és a Michelisz Norbert fémjelezte jelenre lehet építeni. Az autó-motor sport attól is szép, hogy több oldalról lehet megközelíteni. Egyrészt meghatározó része a technológia, másrészt elengedhetetlen a biztos háttér, hiszen ez drága sport, harmadrészt nem elegendő a fizikai felkészülés, muszáj mellétenni a technikait is, s utóbbihoz nagy tudású mérnökök, képzett szerelők kellenek.

– …és utánpótlás.
– …és megfelelő utánpótlás. Persze megtörténik, hogy valaki beül egy autóba és rögtön gyors lesz vele, de nem túl gyakori. Ehelyett széles utánpótlásbázisra van szükség, hiszen a mostani négy-öt évesek közül kerülhetnek ki a jövő nagy versenyzői. Azok sem veszítenek, akik nem érnek el kiemelkedő eredményt a sportban, hiszen a gokartban, minimotorban megszerzett tudást később a közutakon tudják kamatoztatni. Tehát fejleszteni kell a képességeket, az infrastruktúrát, továbbá folytatni kell a versenymérnök és -szerelőképzést. Kellenek tesztelésre alkalmas pályák, ilyen például a ZalaZone, ahol lesz olyan szimulátor, amely a versenyzőképzésben is segít.

JAVASLAT CHASE CAREYNEK

– Mi a helyzet a versenypályákkal?
– Végigvettük a listát, és a Hungaroring mellett – amely egyértelműen kiemelkedik, hiszen 1986 óta tartanak ott Formula–1-es futamot – nemigen volt másik olyan, amely érdekes lehet. Egyeztettünk Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnökével és Carmelo Ezpeletával, a MotoGP-t rendező Dorna elnökével: ezután született meg a döntés, hogy építenénk egy MotoGP-pályát, amely természetesen más rendezvényeknek is otthont adna.

– A helyszín is megvan?
– Többet is megnéztünk, majd gazdasági és technológiai aspektusok alapján úgy döntöttünk, a Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc háromszög a legmegfelelőbb: megközelíthető, ráadásul ott találtunk rá a területre, amely nincs túlságosan közel a lakott településekhez, hogy a zaj ne zavarja az ott lakókat, ugyanakkor a fentebb említett három nagyváros közelsége garantálja, hogy a szurkolók szállása, ellátása is megoldott legyen.

– Már csak egy magyar versenyző kellene…
– Ma is sokan szeretnének eljutni a MotoGP-be Magyarországról, és ha megépül a pályánk, nekünk is még fontosabbá válik, hogy legyen jó versenyzőnk, ehhez meg kell teremteni a feltételrendszert. Ez a fentebb említett stratégia negyedik szintje. A megvalósítás érdekében a kormány úgy döntött, ügynökséget hoz létre, amelynek feladata, hogy megteremtse a kapcsolatot a sport, az állam és a piac szereplői között.

– Az alapokat eddig a minimotor és a gokart jelentette. Gondolja, hogy beszállhat harmadiknak a napjainkban a vírushelyzet miatt még inkább reflektorfénybe kerülő e-sport?
– A minimotor és a gokart alap, aztán van ezeknek elektromos változata, és igen, nem mehetünk el szó nélkül az e-sport mellett sem, pedig abban eddig eredendően kevésbé hittünk. Megértettük azonban – főleg a jelenlegi járványügyi helyzetben –, hogy igenis fontos tényező. Mi is javasoltunk az F1-elnök Chase Careynek, hogy ha nem tudunk elmenni a futamokra, akkor meg kell rendezni őket virtuálisan, és tessék, megnőtt az érdeklődés is ez iránt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szimulátor helyettesíti a valódi versenyautót vagy motort, de ugyanolyan szem-kéz-lábkoordinációra van szükség, mint a valódi versenyeken. Átjárás pedig eddig is volt, elég csak Michelisz Norbertre gondolni, aki szintén egy számítógép előtt kezdte a versenyzést, most pedig a saját utódát keresi e-bajnokság keretében.

– Mi lesz az autó-motor sport stratégia első, szemmel látható és kézzelfogható lépése?
– Az első mindenképp a Hungaro­ring felújításának megtervezése és elfogadtatása kell legyen, mert bár első hallásra megnyugtatónak tűnik, hogy 2026-ig van szerződésünk a Formula–1-es futam megrendezésére, ez nem is olyan sok idő, ha át kell alakítani az egész főépületet és depóterületet, a nézőtérről már nem is beszélve. Úgyhogy a tervezésnek nagyon gyorsan meg kell történnie.

 

Palkovics László, Gyulay Zsolt és Weingartner Balázs miniszteri főtanácsadó a Hungaroring paddockjában (Fotó: Tumbász Hédi)
Palkovics László, Gyulay Zsolt és Weingartner Balázs miniszteri főtanácsadó a Hungaroring paddockjában (Fotó: Tumbász Hédi)

KEVESEBB SOROZAT MARADHAT

– Mit szól ahhoz, hogy úgy tűnik, az idei Magyar Nagydíj zárt kapuk mögött zajlik majd?
– Támadt egy ötletem ezzel kapcsolatban is: ha úgy kell F1-et szervezni, hogy nem engedhetjük be a nézőket, akkor is interaktívvá tehetjük az egészet. Az 5G-hálózatot egyébként is ki akartuk építeni a Hungaroringen, de így még fontosabb szerepe lehet: ha a valós idejű információkat elérhetővé tesszük a nézőknek, akkor ők versenyezhetnek is a viadal résztvevőivel. Nem hallják az autók hangját, nem érzik a benzingőzt, mégis tevékeny részesei lehetnek a futamnak.

– Ha már tervezés: mi a helyzet a leendő MotoGP-pályával?
– Ott is mihamarabb el kell kezdődnie a tervezésnek ahhoz, hogy 2023-ban futamot tudjunk rendezni. Ezzel párhuzamosan zajlik az ügynökség létrehozása, a versenyzők támogatási rendszerének kidolgozása, a mérnök- és szerelőképzés, és hamarosan elindul a sportoktatóképzés a TF-en ebben a szakirányban is. Szorosan együttműködünk a hazai sportszövetségekkel, és az is jó, hogy a Hungaroringnek kompetens a vezetősége, és így lesz ez a MotoGP-pálya esetében is.

– A versenyzői támogatást hogyan kell elképzelni? Lesznek kiemelt sportolók, akik mögé odaállnak?
– Felmérjük, milyen irányba érdemes elindulni, és vannak is olyan hiteles szakemberek, korábbi vagy jelenlegi versenyzők, akik kiválóan alkalmasak az utánpótlás-nevelő program vezetésére mindkét sportágban.

– A 2008-as gazdasági válság egyik legnagyobb kárvallottja az autó-motor sport volt. A mostani helyzet mennyire nyomja majd rá a bélyegét a sportág közeli jövőjére?
– Nem látom annyira zűrösnek a helyzetet, mert más helyzetben van most az európai gazdaság, mint 2008-ban. A mostani inkább bizalmi típusú válság. Aki másfél hónapja autót akart venni, annak megvolt rá a pénze, de utóbb nem költötte el, mert nem tudta, a járvány miatt mire számíthat. Viszont a pénz ma is megvan, és autót is tudunk gyártani. Nem akarok jósolni, de az újraindulás remélhetőleg nem lesz olyan nehéz, mint tizenkét éve.

– Pedig épp arra akartam kérni, hogy bocsátkozzon jóslatokba azzal kapcsolatban, milyen lesz a magyar autó-motor sport öt-tíz év múlva?
– Ha tudjuk teljesíteni, amit leírtunk, akkor lesz két világszínvonalú pályánk, és lesznek nemzetközileg ismert és elismert versenyzőink. Fontos lenne, hogy az ötödik és a tizedik év között legyen Formula–1-es és MotoGP-pilótánk is. Globálisan nézve talán kevesebb világsorozat lesz, amelyek a mostaninál jóval fenntarthatóbb üzleti modell alapján működnek majd, és persze még fejlettebb technológiát használnak – nagyobb szerepet kap a tisztán elektromos hajtás és a hibrid technológia.

MEGLEPETT MÉRNÖK

– Volt bármilyen megoldás, amely meglepte a tavalyi Magyar Nagydíjon, amikor boxlátogatáson járt?
– Igazából nem, mert addig is tudtam, hogy a mai F1-es autókban a leghatékonyabb hibrid motorok dorombolnak, ezért is lehet egy 1.6 literes, V6-os turbómotorokból ezer lóerő feletti teljesítményt kihozni. Inkább én szereztem nekik meglepetést a kérdéseimmel. Az elektromos féket közelről is megnézhettem, és amikor a harmadik kérdést tettem fel a hűtéséről, arra már a mérnök sem tudott válaszolni.

– Aligha volt felkészülve rá, hogy egy miniszterrel szakmáznia kell…
– Nemigen.

– Családilag is ezer szállal kötődik a sporthoz, elég ha azt említjük, hogy apósa Pézsa Tibor olimpiai bajnok vívó.
– Az anyósom pedig világbajnoki bronzérmes tornász! A feleségem örökölte is a sportszeretetüket és tehetségüket. Velem más a helyzet, dundi kisgyerek voltam, nem szerettem futni, ezért kezdtem el karatézni. Ez a sportág azért jó, mert odajön az ellenfél… (Nevet.) Annak idején, amikor a többiek futottak, megkérdeztem a senseit, mi miért nem futunk soha, ugyanis ő sem szeretett. Erre azt válaszolta: „Laci, tanulj meg karatézni, és akkor nem kell futni!” Ma is ehhez tartom magam, heti kétszer reggel fél ötre járunk Csákvári Lacival (hétdanos mester – a szerk.) karatézni. Persze most ez kimarad, hiszen reggelente az operatív törzs ülésezik, de talán hamarosan visszailleszthetem a karatét is a programomba. A sport azért jó, mert az ember lassabban öregszik meg.

KÜLÖNLEGES VONALVEZETÉSŰ MOTOGP-PÁLYA
Palkovics László elárulta: a MotoGP-szerződéssel kapcsolatos előrelépés, hogy megállapodtak a részletekben, a Dorna már el is küldte a szerződéstervezetet, amelyet hamarosan aláírnak, és elkezdődhet a munka. Már az aszfaltcsík tervezett vonalvezetése is megvan, ami igazán különlegesnek ígérkezik.
„A Dorna különleges vonalvezetést szeretett volna: olyat álmodott meg, amihez hasonló nincs a világon, s amelyen izgalmas versenyeket lehet rendezni. Nekünk az is fontos, hogy ennek a pályának az építésében, a részletek kidolgozásában, majd pedig az üzemeltetésben is magyar emberek vesznek részt” – tette hozzá Palkovics.
Szujó Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)
Szujó Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)
AZ AUTÓSPORT MINT HÍRVIVŐ
Az autó-motor sportban rutinos segítőt választott maga mellé Palkovics László, a miniszter tanácsadója Szujó Zoltán. A népszerű tévés majdnem húsz évet töltött el a különböző versenypályákon, tevékenyen részt vett a nemrég elfogadott autó-motor sport stratégia megírásában, és felajánlotta, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerével segít a megalakuló ügynökségnek a megvalósításban. Úgy gondolja, az autó-motor sport kapcsán kiemelten fontos az oktatás és szemléletformálás a nemzetközi sztárok mellett a népszerű hazai versenyzők által is.
„Az autósport nagyon fontos hírvivője a közlekedésbiztonságnak – szögezte le Szujó.Kulcskérdés, hogy a legfiatalabb korosztályt, illetve a friss jogosítványosokat is elérjük, mert a Formula–1 amellett, hogy az autóipar legjobb laboratóriuma, a versenyzők ismertsége által kiváló eszköz a figyelemfelhívásra is. Nem véletlen, hogy Jean Todt FIA-elnök minden második mondatában a biztonságos közlekedés fontosságát hangsúlyozza. Ez lehet az autó-motor sport túlélésének kulcsa a járvány utáni időszakban is.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik