Nem lesz Bahreini Nagydíj az idén - hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.10. 10:26
null
Zajed al-Zajani, a bahreini pályát üzemeltető társaság elnöke (Fotó: Action Images)
Címkék
Nem rendezik meg idén a márciusról elhalasztott Formula–1-es Bahreini Nagydíjat. A szervezők csütörtök éjjel bejelentették: elfogadják, hogy a csapatok ebben az évben már nem szeretnének versenyezni Szahírban.

 

„Bahrein boldog lett volna, ha a futamra október 30-án sor kerülhet, de a résztvevők egyértelműen jelezték, hogy ez nem megfelelő megoldás számukra, mi pedig tiszteletben tartjuk ezt a döntést – idézte a szervezők közleménye Zajed al-Zajanit, a pályát üzemeltető társaság elnökét. – Szeretnénk továbbra is a Formula–1-es sorozat versenynaptárában maradni, ezért nem törekszünk arra, hogy ebben az évben mindenáron megrendezhessük a futamot."

A szahíri verseny az idei szezon első GP-je lett volna márciusban, ám az országban uralkodó feszült politikai helyzet miatt elhalasztották. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) múlt pénteken jelentette be, hogy október 30-án pótolják a nagydíjat, az idén debütáló indiai viadal pedig erről az időpontról december 11-re kerül át.

A csapatok és a pilóták ezt követően jelezték, hogy ebben az évben már nem szeretnének Bahreinbe utazni, s irreálisnak nevezték a módosított versenynaptárat, szerintük ugyanis túl későn fejeződött volna be a sorozat.

Az F1 2011-es világbajnoki idényéből így – a vasárnapi Kanadai Nagydíjjal együtt – még 13 állomás van hátra, a szezonzáró viadal november 27-én, Brazíliában lesz.

Legfrissebb hírek

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 perce

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
26 perce

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
44 perce

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
58 perce

Női labdarúgás: megvan a magyar válogatott vb-selejtezős programja

Magyar válogatott
1 órája

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
1 órája

A Málta elleni történelmi vereséggel szállt el Finnország utolsó esélye a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
1 órája

Simán, de nehezen nyertek az UTE röplabdázói Balatonfüreden

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik