Massa a Williamsnél nem hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle

Vágólapra másolva!
2014.03.30. 14:13
null
A Mercedes 1955 óta nem aratott kettős győzelmet (Fotók: Action Images)
Áll a bál a Williams-istállónál a Malajziai Nagydíj után, Valtteri Bottas ugyanis úgy érzi, meg tudta volna előzni a hatodik helyezett Jenson Buttont, ha Felipe Massa elengedi. A brazil azonban az utasításnak ellenállva a 7. helyen maradt, s azt mondja, a finn gyorsabb volt, miért nem előzte meg? A csapat szerint nincs gond. Lewis Hamilton boldog a győzelemmel, de Nico Rosberg és Sebastian Vettel sem csalódott. Fernando Alonso annak örül, hogy annak ellenére 3. a vb-n, hogy a Ferrari még nem kapcsolt csúcssebességbe.

A Malajziai Nagydíjat az élen záró Lewis Hamilton a tavalyi Magyar Nagydíj óta először nyert futamot, pályafutása során először győzött Sepangban. Az angol továbbra is elmondhatja magáról, hogy karrierje összes idényében nyert legalább egy versenyt. 23. győzelmével utolérte az örökranglista 11. helyén álló Nelson Piquet-t, akihez hasonlóan 100 versenyen szerzett pontot – ebben a tekintetben tizedikek, az első tízből csak Alain Prost és Piquet versenyzett végig az F1 ama időszakában, amikor csak az első hatot pontozták.

A 2008-as világbajnok a futamot követően a sikerét felajánlotta a malajziai repülőgép-szerencsétlenségben eltűnt áldozatok hozzátartozóinak.

„Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, és szeretném a győzelmemet a malajziai repülőgép-szerencsétlenségben eltűnt áldozatok hozzátartozóinak felajánlani – nyilatkozta Hamilton a futam után. – Már azelőtt izzadni kezd az ember itt, mielőtt beszáll a kocsiba, szóval koncentrálnod kell arra, hogy ne melegedj túl és megtartsd a koncentrációdat. Nincs könnyű verseny, amikor szóltak, hogy Nico gyorsít, úgy kellett reagálnom, hogy ne tegyem tönkre a gumikat. Ez jól sikerült, fantasztikus volt az autó.”

Nico Rosbergnek az idénynyitó megnyerése után meg kellett elégednie a második hellyel.

„Remekül kaptam el a rajtot, bár kicsit szoros volt. Utána megpróbáltam utolérni Lewist, de ma sokkal gyorsabb volt nálam – értékelt Rosberg. – A világbajnokságot lépésről lépésre kell figyelni, a Red Bull fejlődése mutatja, milyen gyorsan változhat a helyzet.”

A harmadikként célba érő Sebastian Vettel elárulta, nem volt jó a rajtja, utána pedig nem tudott mit kezdeni a Mercedesekkel, amelyek egyelőre még túl gyorsak a Red Bull számára.

„Nem volt valami jó a rajtom, kicsit meg is lepődtem, amikor megláttam Nicót a jobb oldalamon. Ráadásul Daniel is megérkezett, emiatt veszítettem egy helyet, de szerencsére gyorsan vissza tudtam kapaszkodni. Ezután olyan közel mentem Nicóhoz, amennyire csak tudtam, de olyan volt, mintha talált volna még egy sebességi fokozatot az autóján, és elhúzott előlem. A verseny végén már csak arra figyeltem, hogy célba érjek, a Mercedesek nagyon gyorsak voltak – értékelt Vettel a leintést követően. – A lényeg, hogy az élbolyban vagyunk, ennél rosszabbra számítottunk az idény előtt. A Mercedes még messze van, nagy lépéseket kell tennünk, hogy utolérjük.

Vettel csapattársa, Daniel Ricciardo jól rajtolt, az ötödik helyről feljött a harmadik pozícióba, de miután Vettel megelőzte, egy elrontott boxkiállás miatt körhátrányba került, az első légterelője is eltört, és boxutcai büntetést is kapott. Ám a verseny alatt elromlott az üzemanyagának áramlását mérő műszer, és a Red Bull nem tehetett mást, az FIA rendszerére hagyatkozott – ezt kellett volna tennie Ausztráliában is, hogy ne zárják ki Ricciardót a 2. helyről.

S mivel az idén szigorúbban bírálják el a veszélyes elengedést, Ricciardót a szabályok szerint a Bahreini Nagydíjon 10 rajthellyel hátrébb sorolják majd, s a Red Bullt felelősségre vonják, mert az egyik szerelőn nem volt bukósisak a boxkiálláskor – ezt figyelmeztetéssel megúszta a Red Bull. Christian Horner csapatfőnök szerint az ausztrál jól kezeli a helyzetet: „Hihetetlen, most is mosolygott, amikor kiszállt az autóból” – mondta Horner, bár a pilóta akkor még biztosan nem tudott a rajtbüntetésről.

Fernando Alonso Melbourne után Sepangban is negyedik lett, és kissé csalódottan nyilatkozott a futamról, amelynek hajrájában a gumistratégiájával előretörő Nico Hülkenberget könnyedén megelőzte.

„Semmi gond nem volt a kocsival, csak éppen kissé lassú volt a többihez képest, főleg kigyorsításkor. A Mercedes és a Red Bull egyértelműen gyorsabb, gratulálunk nekik, és igyekszünk utolérni őket – mondta Alonso. – Megbízható az autó, de nem elég gyors. Ha az első két versenyt nézem, úgy állok a harmadik helyen a világbajnokságban, hogy még közel sem kapcsoltunk a legnagyobb sebességbe. Ez mindenképpen jó.”

Nico Hülkenberg újabb bravúros eredményt ért el, az ötödik lett jó gumistratégiájának köszönhetően.

„A rajt után kényelmes pozícióba kerültem, így könnyebb volt megóvni a gumikat és az üzemanyagot. Alonso a végén élve felfalt engem, de tudtam, hogy esélyem sem lenne magam mögött tartani őt. Arra számítottam, hogy a McLaren és a Williams a verseny végén szorongatni fog, de ők messzebb voltak” – mondta a német.

Massa nem hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle
Massa nem hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle

A verseny hajrájában a Williams-istállónál arra utasították Felipe Massát, hogy engedje el Valtteri Bottast, hátha a finn meg tudja előzni a hatodik helyen száguldó Jenson Buttont. Massa azonban elöl maradt, azaz szembeszegült a csapat kérésével. Íme, a két pilóta véleménye – vagy legalábbis amit elmondtak belőle.

„Azt tettem, amit a legjobbnak tartottam a saját versenyem szempontjából – mondta Massa. – Az utolsó méterekig küzdöttem azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem magam és a csapatom számára. Valtteri engem sem tudott megelőzni, nem hiszem, hogy Jenson ellen nagyobb esélye lett volna. Azonos stratégián voltunk, még azzal sem magyarázhatja a csapat a kérését, hogy sokkal frissebbek voltak a gumijai. Ez még csak a második verseny. Nem hiszem, hogy a garázsba érve szigorú arcokkal találkozom. Mindent megteszek a csapatért, és azt várom, hogy ezt viszonozza.”

Massa pont az ilyen pillanatok miatt hagyta el a Ferrarit, és szerződött a Williamshez, ahol ígéretet kapott arra, hogy nem lesznek csapatutasítások. Valtteri Bottas (aki elismerte, nem töltötték fel a Williamst a szabályokban rögzített maximális 100 kilogramm üzemanyaggal, annál kevesebbel teljesítette az autó a versenyt) visszafogottan beszélt az esetről.

„Nem akarom kommentálni az esetet, először inkább a csapattal beszélnék arról, milyen utasításokat kapott Felipe – fojtotta el az indulatait a finn, aki jelezte, csapattársával óvatosabban bánt, mintha más lett volna előtte. – Hamar utolértem Felipét és Jensont, szerintem jó eséllyel megelőztem volna a McLarent, ha elmegyek Felipe mellett. Tanulnunk kell ebből az esetből.”

Valtteri Bottas biztos benne, hogy meglett volna a hatodik hely
Valtteri Bottas biztos benne, hogy meglett volna a hatodik hely

Claire Williams megbízott csapatfőnök azt mondta a Sky Sportsnak, Massa nem szegte meg a csapatutasítást.

A versenyen baleset okozása miatt öt-öt másodperces időbüntetést kapó Kevin Magnussen és Jules Bianchi két-két büntetőpontot kapott. Az új rendszerben, aki 12 hónap alatt eljut 12 büntetőpontig, egy versenyt ki kell hagynia eltiltás miatt.

Bianchi esetében érdekes, hogy azért büntették meg, mert nekiment Pastor Maldonadónak, de Jean-Éric Vergne elismerte, ő okozott defektet a Marussia pilótájának, aki a sérült autójával ment neki a Lotusnak.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Jenson Button (6.): – Jobb verseny volt, mint amire a pénteki edzések után számítottam, nagyon jó stratégiát dolgozott ki a csapat. Nekem arra kellett figyelnem, mikor nyomhatom a gázt, mert ha nem jókor gyorsítok, túlhevülnek a hátsó gumik. Fárasztó volt, az autónak pedig fejlesztésekre van szüksége.
Kevin Magnussen (9.): – Bocsánatot kérek a csapattól az első kanyarban történt koccanásért, hibáztam, ezekből tanul az ember. Hibáztam, nem kertelek, az én felelősségem, hogy csak kilencedik lettem. Túl hosszú egy verseny ahhoz, hogy már az első körben el akarjuk dönteni.
Danyiil Kvjat (10.): – Remek, hogy megint sikerült pontszerző helyen befejezni a versenyt. Az első két etapban sokat harcoltam a McLarenekkel és a Williamsekkel, de az egyenesekben mindig el tudtak menni mellettem. A végén viszont sikerült megvédenem a pozíciómat, ennek örülök.
Romain Grosjean (11.): – Összességében jól alakult a hétvége. A gumikopást nehéz volt kontrollálni, az utolsó pár kör pedig nagyon kemény volt, jó volt látni a kockás zászlót, ez remek jutalom a csapat számára.
Kimi Räikkönen (12.): – Az első kanyarban véget ért a versenyem. Semmit sem éreztem, csak hogy hirtelen defektes lett a kerék. A gumikat nehéz volt kezelni az elején, egyedül az utolsó készlet működött jól, de Grosjean mögött az első gumik hamar elkoptak, és nem tudtam megelőzni. Jól kezdődött a hétvége, kár, hogy így alakult.
Kobajasi Kamui (13.): – Ahhoz képest, milyen rémes volt a hétvége, jó a tizenharmadik helyezés. Jól bántunk a gumikkal, a Sauberek tempójában autóztam, sőt gyorsabb is voltam náluk néha. Megvalósíthatjuk a célunkat, hogy velük csatázzunk hosszabb távon.
Marcus Ericsson (14.): – Köszönöm a fiúknak, hogy megjavították a kocsit az időmérős baleset után. Nagyon jól rajtoltam, a tizenhetedik helyen is haladtam, és bár a kerékcserénél volt probléma, elégedett vagyok. Alig bírom kivárni, hogy néhány nap múlva folytassuk.
Max Chilton (15.): – Nehéz verseny volt, de a végén nagyon jól ment, Ericssonnal szemben tíz másodperces hátrányból egy tized maradt a célvonalnál. Három kilót fogytam a futam alatt.
Esteban Gutiérrez (feladta): – Egy hosszú etap után a kerékcserét követően nem tudtam egyes fokozatba kapcsolni, hiába próbáltam meg többször is, így nem volt más választásom, mint hogy feladjam a futamot. Csalódás volt ez a verseny, de pozitívnak kell maradnunk.
Adrian Sutil (feladta): – Hirtelen leállt a kocsi, az elektronikai vezérlő adta meg magát. Nem alakul jól a csapat helyzete, tanulnunk kell a hibákból. A sebességünk és az autó tapadása sem volt megfelelő, ami szokatlan, nem erre számítottunk.
Daniel Ricciardo (feladta): – A boxkiállásnál mindenki azt gondolta, hogy fent van a bal első kerék, de amikor elindultam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Megálltam, visszatoltak, rögzítették, de amikor körhátrányban kimentem a pályára, eltört az első légterelő. Ez a két eset tönkre is tette a versenyemet.
Jean-Éric Vergne (feladta): – Jól kaptam el a rajtot, de szinte azonnal éreztem, hogy baj van, nem volt ereje a kocsinak, mindenki elhúzott mellettem. Egy Caterham és Bianchi Marussiája között találtam magam, azt hittem, meg tudom előzni őket, de ütköztünk, tönkrement az első légterelőm.
Jules Bianchi (feladta): – Azért mentem neki Maldonadónak, mert Vergne korábban meglökött, és defektet okozott a bal hátsó kerekemben. Alig bírtam a pályán tartani a kocsit, elkerülhetetlen volt, hogy nekiütközzek Maldonadónak.
Pastor Maldonado (feladta): – A rajt után nagyon sokat veszítettünk a teljesítményből, ki kell vizsgálnunk, mi okozhatta a problémát. Emiatt kellett feladnom a versenyt, meg akartuk óvni a motort. Mindezek ellenére egyértelműen előrébb létünk, szombat óta egyre többet tudtunk körözni az autóval, Romain pedig be is tudta fejezni a versenyt.
Sergio Pérez (nem indult): – Borzasztóan csalódott vagyok, hogy nem versenyezhettem, még mindig vizsgáljuk, mi történt a kocsival. Úgy ment a kocsi, mintha üresben lett volna, és a garázsban sem oldódott meg a probléma.

16. MALAJZIAI NAGYDÍJ (56 kör, 310.408 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:25.974
2. Nico Rosberg német Mercedes 17.313 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 24.534 mp h.
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 35.992 mp h.
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 47.199 mp h.
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:23.691 p h.
7. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:25.076 p h.
8. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:25.537 p h.
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1 kör h.
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1 kör h.
13. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1 kör h.
14. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2 kör h.
15. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2 kör h.
FELADTA
megtett körök
Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 49
Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 35
Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 32
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 18
Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 8
Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 7
NEM INDULT
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
Leggyorsabb kör: Hamilton (53. kör) 1:43.066
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 2 2 43
2. Lewis Hamilton 1 1 1 25
3. Fernando Alonso 2 24
4. Jenson Button 1 2 23
5. Kevin Magnussen 1 2 20
6. Nico Hülkenberg 2 18
7. Sebastian Vettel 1 1 15
8. Valtteri Bottas 2 14
9. Kimi Räikkönen 1 6
Felipe Massa 1 6
11. Jean-Éric Vergne 1 4
12. Danyiil Kvjat 2 3
13. Sergio Pérez 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 68
2. McLaren-Mercedes 43
3. Ferrari 30
4. Williams-Mercedes 20
5. Force India-Mercedes 19
6. Red Bull-Renault 15
7. Toro Rosso-Renault 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik