Hamilton az NS-nek: Megkönnyebbülést jelentett az első Mercedes-győzelem Mogyoródon

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2023.07.21. 15:42
null
Lewis Hamilton fontos futamgyőzelmet aratott a Hungaroringen 2013-ban (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton a Nemzeti Sportnak elismerte, lélektanilag rengeteget jelentett neki, hogy a tíz évvel ezelőtti Magyar Nagydíjon első mercedeses győzelmét aratta. Ekkor győződött meg róla, megérte csapatot váltania.

 

Érdekes időszakot élt át a Mercedes tíz évvel ezelőtt, hiszen három viszonylag sikertelen idény után 2013-ban nagyobb költségvetéssel, új vezetői struktúrával és új versenyzővel, Lewis Hamiltonnal próbált meg kikecmeregni a gödörből. Az akkor még egyszeres világbajnokot rengetegen ostorozták amiatt, hogy 2012 végén elhagyta az addig rendszeresen futamokat nyerő McLarent a vergődő Mercedes kedvéért, és azt is nagyon kevesen gondolták, hogy már első idényében futamot tud nyerni új csapatánál.

NAGYON KÖZEL A SZERZŐDÉSHOSSZABBÍTÁS

Lewis Hamilton aktuális szerződése az idény végén lejár a Mercedesszel, ám a felek már hetek, hónapok óta tárgyalnak egy új egyezségről. A közös akarat megvan a folytatást illetően, a részletek kidolgozása viszont még tart – jelenleg a versenyző és a csapat ügyvédei próbálják a legjobb feltételeket kicsikarni ügyfeleiknek.

„Most már nagyon-nagyon közel járunk – mondta Hamilton a hosszabbítás kapcsán. – Viszont az is lehet, hogy csak az év végén jön a bejelentés, és megváratom önöket. De, hogy őszinte legyek, semmiféle új információval nem szolgálhatok, az ügyvédek között pattog a labda. Valójában én már a kezdet kezdetén kiszálltam a tárgyalásokból, mert más dolgokra akarok koncentrálni. Most már nem is kell tárgyalni, csupán apróságokat kell átbeszélni.”

A 38 éves versenyző a Nemzeti Sport kérdésére a Hungaroringen elárulta, épp ezért rengeteget jelentett neki az a mogyoródi diadal: „Szerencsére sok győzelmem van, szóval nem mondanám, hogy az a legemlékezetesebb, de az biztos, hogy megkönnyebbülést jelentett a diadal. Előtte mindenki azt mondogatta nekem, hogy a lehető legrosszabb döntés volt a Mercedeshez csatlakoznom, rengetegen adtak hangot kételyeiknek. Én azonban továbbra is hittem a döntésemben, ami egyfajta »all in« volt. Amikor megérkeztem ide, és megnyertem ezt a versenyt már az első mercedeses évemben, az igazán nagyszerű volt. Attól a pillanattól fogva tudtam, hogy ez a csapat képes lesz bajnoki címeket is nyerni.”

Különös egybeesés, hogy csakúgy, mint tíz éve, ezúttal is a Red Bull a domináns erő, és most is meglepetést jelentene a Mercedes győzelme, de épp a 2013-as futam bizonyította, hogy semmi sem lehetetlen. Hamilton ráadásul nyolc diadalával egyértelműen a Hungaroring királya, és el is mondta, megpróbál majd a vezetési stílusából némi előnyhöz jutni a hétvégén. A hétszeres világbajnokot ugyanakkor meglepné egy újabb mogyoródi siker:

Bármi lehetséges, de nem hinném, hogy van tervünk arra, miként tudnánk olyan nagyot előrelépni. Az a baj, hogy nem látjuk a légáramlatokat az autón. Korlátozottak a lehetőségeink, mert a szélcsatornában csak bizonyos mértékig tudjuk mozgatni a modellt. Az új technikai szabályok mentén új szimulációkkal próbálkozunk, új eszközöket kellett kifejlesztenünk, hogy megértsük az áramlási struktúrát az autó alatt. De mindenki eldobná az agyát, ha látná, milyen légáramlási folyamatok zajlanak a padlólemez alatt – teljesen más, mint az előző generációs autóknál, szóval időre van szükségünk, az erőforrások viszont korlátozottak.”

Hamilton érkezik a pénteki edzésnapra (Fotó: MTI)
Hamilton érkezik a pénteki edzésnapra (Fotó: MTI)

 

Legfrissebb hírek

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
3 órája

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
Tegnap, 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
Tegnap, 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
Tegnap, 15:18

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07
Ezek is érdekelhetik