Formula–1: idén nem lesz Monacói Nagydíj – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.19. 19:45
A csütörtökön a koronavírus-járvány miatt elhalasztott három futam közül a monacói versenyhétvégére egyáltalán nem kerül sor idén – közölték a szervezők.

A Formula–1 szervezői korábban arról számoltak be, hogy a május 24-re tervezett verseny mellett a május 3-i hollandiai és a május 10-i spanyolországi viadalt is egy későbbi időpontban rendezik, amelyről egyeztetnek a helyi rendezőkkel. Ezt követően jelent meg az Automobile Club de Monaco közleménye, amihez hozzájárulhatott az is, hogy csütörtökön derült ki: az uralkodó, II. Albert herceg koronavírus-tesztje is pozitív lett.

Korábban már az Ausztrál (eredeti időpont: március 15.), a Bahreini (március 22.), a Vietnámi (április 5.) és a Kínai (április 19.) Nagydíjat is elhalasztották.

A Formula–1 szervezői szerdán úgy döntöttek, hogy a járvány miatt a szokásos nyári szünetet gyakorlatilag most elrendelik annak érdekében, hogy a szezont minél több futammal meg lehessen rendezni. Az idény júniusban Azerbajdzsánban startolhat, korábbi sajtóhírek szerint a tervezett 22 futamból 18-at rendeznének meg.

Legfrissebb hírek

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
2025.11.14. 12:54

Ezüst, piros, fekete – bemutatót tartott az Audi F1-es csapata

F1
2025.11.12. 21:42

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2025.11.12. 17:28

„Beszéljenek kevesebbet, koncentráljanak a versenyzésre!” – ezt megkapták a Ferrari pilótái…

F1
2025.11.11. 11:30

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.11.10. 11:09

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
2025.11.09. 21:20

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
2025.11.09. 19:40

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
2025.11.09. 14:18
Ezek is érdekelhetik