F1: Valtteri Bottas az Alfa Romeónál folytatja – hivatalos

2021.09.06. 13:44
null
Bottas (balra) érkezik Räikkönen (jobbra) helyére (Fotó: AFP)
Amint azt korábban jeleztük, hétfőn kora délután a Formula–1-es világbajnokság hivatalos honlapja bejelentette, hogy a Mercedestől érkező Valtteri Bottas lesz a következő idénytől az Alfa Romeo istálló egyik versenyzője.

A Formula–1-es világbajnoki sorozat hivatalos honlapján közölte, hogy a finn Valtteri Bottas a következő idénytől az Alfa Romeo versenyzője lesz, így ismét együtt dolgozhat majd korábbi főnökével, Fred Vasseurrel, akinek irányítása alatt 2011-ben a GP3-ban bajnoki címet szerzett az ART GP istállónál.

Bottas 2017-től volt a Mercedes istállónál Lewis Hamilton csapattársa, s míg csapattársa négy világbajnoki címe mellett 46 futamot nyert meg, addig a 32 éves finn 9 futamgyőzelme mellett 54 alkalommal állhatott dobogóra.

Jövője a Mercedesnél már hosszú ideje bizonytalan volt, helyét a világbajnoki címvédő istállónál minden bizonnyal a Bottashoz hasonlóan a Williamstől érkező George Russell veszi majd át.

Az Alfa Romeónál nagy erősítésként tekintenek Bottasra, hiszen 169 futamon indult eddig, amivel a jövő évi mezőny egyik legnagyobb tapasztalatú versenyzőjének számít majd.

„Új fejezet kezdődik a versenyzői pályafutásomban, amikor 2022-ben csatlakozom majd az Alfa Romeóhoz, egy olyan csapathoz, egy olyan márkához, amelyet nem kell bemutatni senkinek. Hálás vagyok a csapatnak az előre is belém vetett bizalomért, alig várom már, hogy ebből törleszthessek. Sikerekre és győzelmekre éhesen érkezem majd a csapathoz” – idézte Bottast az F1 hivatalos oldala, amely arra is kitér, hogy a finn több évre szóló szerződést kötött a csapattal.


BOTTAS LEGJOBB PILLANATAI A MERCEDESNÉL

Legfrissebb hírek

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
12 órája

Antonelli bravúrja – 87 éve nem látott ilyet a Grand Prix-versenyzés

F1
2026.03.17. 14:04

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
2026.03.16. 13:02

Alonso egy kör alatt 5 helyet vesztett, integetett Péreznek, majd feladta a kínai versenyt

F1
2026.03.16. 12:27

„Verstappennek ez egy igazi horrorshow” – Wolff szerint nem az F1-gyel, hanem a Red Bull autójával van gond

F1
2026.03.15. 20:23

Dupla nulla a McLarennél – Norris és Piastri sem tudott elrajtolni Kínában

F1
2026.03.15. 19:11

„Akinek ez tetszik, az nem igazán érti, miről szól a versenyzés” – Verstappen kifakadt a kínai verseny után

F1
2026.03.15. 13:23

„Mondtam, hogy szeretném visszavezetni Olaszországot a csúcsra, ez ma sikerült” – Antonelli elsírta magát első győzelme után

F1
2026.03.15. 12:36
Ezek is érdekelhetik