F1: újabb fejezet a Haas és a Rich Energy balhéjában

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
2019.07.17. 15:12
null
Úgy tűnik, hogy egy darabig nem változik a Haas festése (Fotó: AFP)
A Twitteren jelentette be William Storey, hogy elhagyja a Rich Energyt. A Haas névadó szponzorának eddigi vezérigazgatója a múlt héten okozott néhány kellemetlen pillanatot az amerikai istállónak, amikor azt hangoztatta: a Rich Energy szerződést bont a Haasszal.

 

Állt a bál a Brit Nagydíj hetén a Haas házi táján – a névadó szponzora, a Rich Energy Twitter-oldalán ugyanis megjelent egy közlemény, amely szerint az amerikai istálló gyenge teljesítménye miatt szerződést bontanak vele. A Haas később a saját közösségi felületein jelentette be, hogy a hír nem igaz, majd az is kiderült, hogy a furcsa bejelentés mögött a vállalat vezérigazgatója, William Storey állt.

Storey az alapítója és a többségi tulajdonosa volt a Rich Energynek, csakhogy a szerződésbontási szándékáról nem egyeztetett a vállalat egyéb résztulajdonosaival, akik egyértelműen az együttműködés folytatása mellett álltak. Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy végül az lett, amit ők szerettek volna, ugyanis Storey a Twitteren jelentette be egy Bernie Ecclestone-nal közös képpel: már nem ő az energiaital-gyártó cég vezérigazgatója.



„William Storey, a Rich Energy alapítója eladta a többségi részesedését egy harmadik félnek a Rich Energy Ltd.-ben. Ez a kétszínű, kisebbségi tulajdonnal rendelkező részvényesek által keltett undor miatt történt. De Schwarzenegger szavaival élve: vissza fog térni!” – utalt magára a tőle megszokott stílusban a leváltott szakember.

Azóta az is kiderült, hogy a cég Rich Energyről Lightning Voltra változtatja a nevét, az új vezérigazgató pedig Matthew Kell lesz, aki öt másik, többek között az építőiparban és a művészeti galériák területén tevékenykedő vállalat élén is áll. A Haas szponzorálását pedig jelen állás szerint a tulajdonosváltás után is folytatják.

Legfrissebb hírek

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2 perce

Visszatér a Török Nagydíj az F1-es versenynaptárba – hivatalos

F1
2026.04.24. 14:45

A McLaren csapatfőnöke: Teljesen új autóval megyünk Miamiba

F1
2026.04.24. 08:50

Újra bevetésen a Macarena-szárny – a Ferrari Monzában tesztel

F1
2026.04.22. 10:10

A Mercedes csalódott lenne, ha az FIA beavatkozna a bajnokságba a motorfejlesztés engedélyezésével

F1
2026.04.21. 15:20

Így alakul át a Formula–1 a Miami Nagydíjra

F1
2026.04.21. 12:52

F1: Tanulni kell a korábbi hibákból – Wolff

F1
2026.04.20. 16:51

„Sokkal rosszabb is lehetett volna” – Bearman a szuzukai balesetéről

F1
2026.04.16. 15:35
Ezek is érdekelhetik