F1: rekordszámú futam a jövő évi versenynaptárban – hivatalos

2022.09.20. 17:42
null
Minden idők legkoraibb Magyar Nagydíja lesz 2023-ban
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos honlapján kedd délután megjelent a 2023-as Formula–1-es idény hivatalos versenynaptára, amelyben rekordszámú, 24 verseny kapott helyet: a Magyar Nagydíj jövőre július 23-án lesz, és utána következik a belga futam, ami azt jelenti, hogy – dátum szerint nézve – soha ilyen korán nem rendeztek még Magyar Nagydíjat, mint amilyet 2023-ban fognak rendezni.

 

Nem feltétlenül a magyar és a belga helycsere a versenynaptár legérdekesebb része: a várakozásoknak megfelelően bekerült a harmadik Egyesült Államokbeli futam is. A mezőny november 18-án látogat el Las Vegasba, ahol szombaton (!) rendezik meg a versenyt a város legendás főutcáját, a Stripet is magába foglaló utcai pályán.

Szombaton egyébként legutóbb 1985-ben volt F1-es világbajnoki futam, akkor a Dél-Afrikai Nagydíjat tartották meg a hét utolsó előtti napján. A Kyalami versenypálya visszatérését egyébként már korábban „belengették” az illetékesek, ám végül mégsem került be a 2023-as naptárba.

A jövő évi idény március 5-én Bahreinben kezdődik meg, és november 26-án Abu-Dzabiban zárul, és sohasem látott mennyiségű, 24 versenyt tartalmaz. Az idei versenynaptár résztvevői közül a francia futam kikerült, s az újonc Las Vegas mellett visszatér három év szünet után a Kínai Nagydíj, valamint egyévi kihagyás után ismét ellátogat a mezőny Katarba is.

Monacói Nagydíj jövőre is lesz, Franciaországban és Németországban viszont nem rendeznek futamot 2023-ban. Kedd este Stefano Domenicali, a Formula–1 elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy Monacóval 2025-ig szóló szerződést írtak alá, így a hercegségbeli F1-es viadal jövője a következő három évre biztosított.

A 2023-AS VERSENYNAPTÁR

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
12 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
14 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
19 órája

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
21 órája

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
21 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30