F1: Nem leszek első számú versenyző – Leclerc

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 17:00
null
Leclerc vasárnap Monaco üres utcáin száguldozhatott (Fotó: AFP)
A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nagyszerű versenyzőnek tartja jövő évi csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t, és azt is tisztázta, hogy nem lesz első számú pilóta a Ferrarinál.

 

Mint ismert, a Ferrari nem hosszabbította meg Sebastian Vettel év végén lejáró szerződését, és a német helyett Carlos Sainz Jr.-nak adott lehetőséget. A spanyol két évre kötelezte el magát az olaszokkal, s lesz Charles Leclerc csapattársa. A korábbi csapatfőnök, Flavio Briatore szerint egyértelmű, hogy a maranallóiak második számú pilótának szánják Sainzot, ám a monacói tisztázta, nem fog előnyt élvezni csapaton belül.

„Carlos kihívást fog jelenteni, és nagyon gyors lesz. Nem leszek első számú versenyző. Carlos nagyszerű pilóta, és ha az emberek számára ez eddig nem vált egyértelművé, akkor be fogja bizonyítani. Nagy kihívás vár rám, igaz, másfajta, mint a Vettel elleni küzdelem volt – utalt részben arra, hogy míg a spanyol 2020-ban a hatodik idényét kezdi meg a Formula1-ben, addig a német már a tizenharmadikat. – Vettel rengeteget tanított nekem, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy ilyen rendkívül tapasztalt csapattársam volt" – mondta Leclerc a L'Équipe-nek.

A kényszerszünetben sokat szimulátorozó, és a Formula–1 e-sport virtuális nagydíjsorozatában is rendre induló monacói versenyzőnek vasárnap – a törölt Monacói Nagydíj eredeti időpontjában – lehetősége nyílt arra is, hogy egy Ferrari SF90 Stradale-lal száguldozzon a hercegség üres utcáin.

Scuderia Ferrari on Twitter

The credits roll on a special day in Monaco, @LelouchOfficiel and @Charles_Leclerc's glorified cinema. #LeGrandRendezVous #FerrariSF90Stradale https://t.co/4ICg8ATauK

 

Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
6 órája

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
11 órája

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
12 órája

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
12 órája

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
16 órája

„Bármit teszünk, nem vagyunk elég gyorsak" – Leclerc egyre frusztráltabb a Ferrari helyzete miatt

F1
19 órája

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
21 órája

„Egyértelmű, hogy az apaság nem tett lassabbá" – Verstappen pole pozícióval üzent

F1
22 órája
Ezek is érdekelhetik